2022, december 9.
3.5 C
Budapest
-4 C
Moszkva

Az orosz katonai szóvivő félezer fős ukrán veszteséget jelentett

A félezret is elérhette az ukrán fegyveres erők halottainak és sebesültjeinek száma Mikolajiv és Herszon térségében az elmúlt nap folyamán – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi tárca szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve, miközben Moszkva-barát ukrajnai regionális vezetők folyamatban vagy előkészületben lévő ukrán támadásokról számoltak be.

Konasenkov tábornok szerint az ukrán erőknek a déli frontszakaszon több mint 40 haditechnikai eszköze is megsemmisült az orosz csapások következtében. Mint mondta, Harkov megyében az ukrán 116. területvédelmi dandár és az Omega különleges műveleti egység mintegy 30 katonát és tíz haditechnikai eszközt veszített nagy pontosságú légicsapások során, a donyecki régióban pedig a 10. hegyi rohamdandárnak több mint 80 katonája, nyolc páncélozott járműve és öt kisteherautója semmisült meg Szporne falu közelében.

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint rakéta- és tüzérségi csapások a beszámoló értelmében öt rakéta- és tüzérségi fegyver- és lőszerraktárt semmisítettek meg, továbbá eltaláltak hét vezetési pontot, 42 tüzérségi egységet, valamint 116 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást. Az orosz légvédelem lelőtt 12 ukrán drónt, két Tocska-U ballisztikus rakétát, valamint 30 HIMARS- és Vilha-lövedéket.

A Donyecki Népköztársaság területvédelmi parancsnoksága csütörtökön bejelentette, hogy a Donbassz és az orosz erők elfoglalták Majorszk falut, ahonnan folyamatosan ágyúzták a tőle délre fekvő Golrovkát.

Kirill Sztremouszov, Herszon megye Moszkva-barát vezetésének helyettes vezetője a Rosszija 1 televízióban azt mondta, hogy egy ukrán deszant sikertelen kísérletet tett a Dnyeper-Bug-torkolatot a Fekete-tengertől elválasztó, stratégiai fontosságú Kinburn-félsziget elfoglalására. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint mintegy 120 ukrán katona esett el a meghiúsított partraszállás közben. Ugyanitt szerdán egy diverzáns és felderítő osztagot szállító Mi-8-as helikoptert lőtt le az orosz légierő.

Az Ocsakiv kikötőváros közelében fekvő földsávnak az orosz hadsereg általi elfoglalásról június 10-én számol be a TASZSZ orosz hírügynökség.

Sztremouszov valótlannak nevezte azokat az ukrán közösségi médiában megjelent állításokat, amelyek szerint az ukrán erőknek sikerült behatolniuk Herszon megyébe. Mint mondta, az erre irányuló kísérleteket minden irányban visszaverik.

Leonyid Paszecsnyik, a Luganszki Népköztársaság vezetője egy kitüntetésátadási ünnepségen azt hangoztatta, hogy az ellenség a frontvonal egész szakaszán támadással próbálkozik, és gyakorlatilag elérte az általa ellenőrzött régió határait. Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva-barát közigazgatási főtanácsának tagja azt mondta, hogy folytatódik az ukrán csapatösszevonás a frontvonal közelében, és bármelyik pillanatban megindulhat a támadás, amelyre az orosz erők állásaik erősítésével és tartalékok mozgósításával készülnek.

Vitalij Gancsev, az ukrán erők által elfoglalt Harkov megye oroszok által kinevezett közigazgatásának vezetője a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva gyilkosságokkal, kínzással és az orosz hatóságokkal együttműködő emberek üldözésével vádolta meg az ukrán hatóságokat és az ukránokkal harcoló zsoldosokat.

Donyeckben csütörtökön két iskolát és lakóházakat ért ukrán tüzérségi csapás, és helyszíni jelentések szerint legkevesebb egy civil lakos életét vesztette, három gyerek pedig megsérült. Nehéztüzérségi támadások értek más szakadár és orosz ellenőrzés alatt álló településeket is a helyi hatóságok szerint

Ramzan Kadirov csecsen köztársasági vezető felszólította a többi oroszországi régió hatóságait, hogy hirdessenek ki “önmozgósítást” az ukrajnai háborúban részt vevő erők támogatására.

“Szerintem az összes régió vezetője képes legalább ezer önkéntes felkészítésére, kiképzésére és felszerelésére” – írta Telegram-csatornáján Kadirov, aki szerint ha a kezdeményezése megvalósul, akkor 85 ezer fős “lenyűgöző katonai kontingens” áll majd rendelkezésre. Úgy vélekedett, hogy ehhez elegendő hazafi él az országban.

Szergej Akszjonov, az Oroszországgal 2014-ben újraegyesült Krím félsziget vezetője, ugyancsak a Telegramon, támogatásáról biztosította Kadirovot és közölte, hogy az általa irányított köztársaság több mint 1200 önkéntest szerelt fel, és további két zászlóalj felállítására készül.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban közölte, hogy Moszkva nem szándékozik általános mozgósítást elrendelni.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Csaknem 100 lengyel zsoldossal végeztek az orosz erők Ukrajnában

Oroszország védelmi minisztériuma azt közölte, hogy egyetlen nap alatt számos nagy jelentőségű célpontot semmisített meg nagy pontosságú csapásokkal Ukrajnában. Köztük amerikai és német gyártmányú...

Putyin: Oroszország válaszcsapásként támadja az ukrán infrastruktúrát

Az orosz hadsereg azt követően kezdett el csapásokat mérni Ukrajna energetikai infrastruktúrájára, hogy merényletet követtek el a Krími híd ellen - jelentette ki Vlagyimir...

Klicsko: apokaliptikus télre kell készülnünk, de még nem kell evakuálni Kijevet

Az ukrán villamosenergia-hálózatot ért folyamatos orosz csapások "apokaliptikus" forgatókönyvet hozhatnak Kijevben - mondta Vitalij Klicsko polgármester szerdán a Reutersnek, de hangsúlyozta, hogy a hatóságok...