Meghalt az ukrán légierő egy, a hadsereg által legjobb vadászpilótaként jellemzett kapitánya, aki hazája védelme közben halt meg – közölte gyászjelentésében gyermekkori iskolája. Halálának körülményeit nem közölték.
Az Ivano-Frankivszk városában működő intézmény a közösségi médiában közölte, hogy Anton Lisztopad „2019-ben az ukrán légierő legjobb pilótájaként ismerték el, és részt vett a katonai akciókban Ukrajna keleti részén”.
Egy ilyen nevű százados a múlt hónapban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által különböző érdemekkel kitüntetettek között szerepelt. A férfinak saját Wikipedia-oldala van az online enciklopédia ukrán változatában, bár azt csak két nappal Zelenszkij rendeletének közzététele előtt hozták létre.
A Lisztopad halálát bejelentő iskola tavaly életrajzot közölt a férfiról, amely szerint 2010-ben csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz. Két műtéten esett át, hogy harci pilótának képezhesse magát, és a harkovi katonai repülőiskolában tanult, amelyet 2018-ban végzett el, megvalósítva ezzel gyermekkori álmát – áll a cikkben.
Lisztopad az életrajz alapján 31 éves volt a halálakor. A cikk több fotót is közölt róla, amelyeken diákként látható, amint egy vadászgépet vezet, és ahogy Zelenszkijtől átveszi a Bátorságrendet.
A gyászjelentés szerint Lisztopad vezette a Kijev feletti légi parádét az ország függetlenségének tavalyi ünneplése során, amelyet „ukránok milliói néztek örömmel és büszkeséggel”.
Az orosz hadsereg szerint gyakorlatilag vitathatatlanul ellenőrzése alatt tartja Ukrajna nagy részének légterét, ami rendkívül veszélyessé teszi az ukrán katonai pilóták legtöbb harci bevetését. Az orosz védelmi minisztérium legutóbbi hadjelentése szerint a konfliktus során az orosz harci gépek és légvédelem több mint 260 ukrán vadászgépet semmisítettek meg a levegőben és a földön egyaránt.