Az Európai Bizottság (EB) május 2. és június 5. között megtiltotta az ukrán gabonaexportot öt kelet-európai országba, egyidejűleg engedélyezte a tranzitot és a többi uniós tagállamba történő exportot – közölte az EB kedden kiadott közleményében.
“Az Európai Bizottság ma kivételes és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó korlátozott számú termék behozatalára vonatkozóan” – közölte az EB.
“Az intézkedések csak négy Ukrajnából származó mezőgazdasági termékre – búza, kukorica, repcemag és napraforgómag – vonatkoznak. Az intézkedések célja, hogy enyhítsék az e termékekkel kapcsolatos logisztikai szűk keresztmetszeteket Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában. Az intézkedések május 2-án lépnek hatályba, és 2023. június 5-ig tartanak” – jegyezte meg a közlemény.
“Ezen időszak alatt az Ukrajnából származó búza, kukorica, repcemag és napraforgómag továbbra is szabad forgalomba bocsátható az Európai Unió valamennyi tagállamában, kivéve az öt frontországot: Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia” – közölte az EB.
“A termékek továbbra is forgalomban maradhatnak ebben az öt tagállamban, illetve egységes vámáru-átmenő eljárás keretében átszállíthatók ezen az öt tagállamon, vagy az EU-n kívüli országba vagy területre mehetnek” – jegyezte meg a közlemény. Az említett országok vállalták, hogy megszüntetik az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó egyoldalú tilalmakat – tette hozzá az EB.
Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Lengyelország, Románia és Szlovákia 2023 áprilisában egyoldalúan döntött az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek importjának betiltásáról, mivel piacukon túlkínálat alakult ki, ami a helyi gazdákat a csőd szélére sodorta. Szlovákiában ezen felül szennyezett ukrán gabonát találtak.