2023, november 29.
0.8 C
Budapest
-3.2 C
Moszkva

A román kormány kitiltaná az orosz antivírusprogramokat a közintézményekből

Törvénytervezet fogadott el a bukaresti kormány szerdán a központi és helyi közigazgatás informatikai rendszereinek védelméről, ennek értelmében megtiltanák az orosz gyártmányú vagy Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek által gyártott antivírusprogramok használatát.

Nicolae Ciuca miniszterelnök a kormányülés elején kifejtette: az utóbbi időben számos román közintézmény vált kibertámadások célpontjává. Szerinte az orosz fejlesztésű antivírusszoftverek veszélyforrást jelentenek az ukrajnai háború által előidézett helyzetben, ezért a kormány a most elfogadott törvénytervezetben megóvja ezektől az állami informatikai rendszereket.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a kormányülésen Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter ismertette a tervezetet.

Tájékoztatása szerint a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeit és szolgáltatásait lekapcsolják a központi és helyi hatóságok, illetve intézmények informatikai hálózatáról és számítógépes rendszereiről.

Burduja elmondta: a törvénytervezet szerint a továbbiakban tilos lesz Romániában az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeinek és szolgáltatásainak a beszerzése. A jogszabály előírásainak megsértése 50 000 és 200 000 lej (4 millió – 16 millió forint) közötti bírsággal sújtható.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a NATO-tagok nem gyakorolnak nyomást Ukrajnára, hogy tárgyaljon

A NATO-tagállamok nem gyakorolnak nyomást Ukrajnára az Oroszországgal folytatott béketárgyalások megkezdését illetően - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a BBC-nek adott interjújában. Arra a kérdésre, hogy...

Moszkva nem lát esélyt egy jövő évi tűzszünetre az ukrajnai konfliktusban

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nem lát esélyt a tűzszünetre az ukrajnai konfliktusban jövőre, tekintettel arra, hogy Kijev és nyugati támogatói olyan álláspontra helyezkedtek, amely...

NRK: rekordbevételre tett szert az egyik NATO-tagállam az ukrán válságból

Norvégia tavaly rekordösszegű olaj- és gázbevételre tett szert, miután az ukrajnai konfliktus miatt az energiaárak az egekbe szöktek - jelentette kedden az NRK televízió....
spot_img

Videó