2023, február 9.
-1.1 C
Budapest
-1.8 C
Moszkva

A román és a litván elnök az Oroszország elleni gazdasági szankciók kiterjesztését szorgalmazza

Klaus Iohannis román és Gitanas Nauseda litván elnök pénteken Bukarestben az Oroszország elleni gazdasági szankciók kiterjesztését szorgalmazta.

Iohannis a hivatalában fogadta litván kollégáját, aki hivatalos látogatásra érkezett a román fővárosba. A megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón Iohannis elmondta, hogy egyebek mellett az ukrajnai háború témáját érintették. Emlékeztetett, hogy Románia támogatja az eddig elfogadott szankciók “konszolidálását”, és javasolta, hogy folytassák erről az egyeztetéseket a szövetséges és partner-államokkal.

Rámutatott: az energia kérdésében Románia és Litvánia támogatja az Európai Unió Oroszországgal szembeni energetikai függőségének megszüntetését.

Ugyanakkor érintették a magas energiaárak lakosságra kifejtett hatását, és abban állapodtak meg, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az európai polgárok megvédése érdekében a magas árak kedvezőtlen hatásaitól.

Gitanas Nauseda elmondta, hogy növelni kell az Oroszországra gyakorolt nyomást, és hogy az “orosz katonák által elkövetett háborús bűntettek” nem maradhatnak büntetlenül.

“Oroszországnak meg kell fizetnie ezért, ezzel magyarázhatók a gazdasági szankciók. Szigorú embargóra van szükség, de az orosz propagandát, Belaruszt is szankcionálni kell az orosz-ukrán háborúban játszott szerepükért” – mondta a litván elnök.

Iohannis bejelentette, hogy 2023-ban román harci repülőgépek is visszatérnek a Balti-tenger térségébe, hogy légi járőrözési szolgálatot teljesítsenek. A litván elnök megköszönte Bukarestnek ezt a gesztust.

Iohannis meghívta Litvániát, hogy vegyen részt a francia és német támogatással, az ukrán menekültáradat miatt nehéz helyzetbe került Moldova megsegítésére szervezett újabb támogatói konferencián. A meghívást Nauseda elfogadta.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Foreign Policy: Ukrajna a következő 10 napban hatalmas orosz invázióra számít

Moszkva több százezer katonát összpontosított az ország keleti részén, brutális taktikával és emberhadjáratokkal igyekszik megtörni az ukrán fegyveres erők védelmét - írja a Foreign...

Amerikai képviselő: az USA fejezze be az ukrán hadsereg finanszírozását

Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia azzal, hogy dollármilliárdokat küldjön Ukrajna hadseregének megerősítésére - jelentette ki Matt Gaetz republikánus képviselő hétfőn a képviselőházban tartott...

Videó: leégett az Ukrajnának drónokat szállító amerikai katonai gyár Lettországban

Nagy erejű tűz ütött ki az amerikai Edge Autonomy katonai drónokat gyártó vállalat üzemében a Riga melletti Marupe-ban. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy...