Az amerikai kongresszusban a republikánusok egy csoportja csütörtökön állásfoglalást terjesztett elő, amelyben az Ukrajnának nyújtott segélyekre előirányzott amerikai kormányzati pénzek ellenőrzését követelik.
A kezdeményezés, amelynek élén Marjorie Taylor Greene képviselő állt, és amelyet tíz törvényhozótársa támogatott, a Daily Caller szerint kiterjed a Joe Biden elnök által Kijevnek nyújtott összes katonai, polgári és pénzügyi támogatásra.
„Az amerikai emberek, az ország adófizetői megérdemlik, hogy tudják, hová megy a pénzük, és hogyan költik el” – mondta Greene újságíróknak, hozzátéve, hogy a kormányt felelősségre kell vonni, amikor pénzt költ a tengerentúlon.
„Ellenőriznünk kell minden egyes amerikai adófizető dollárt, amelyet Ukrajnába küldenek”.
Az Egyesült Államok nehézfegyverzetet, például páncéltörő fegyvereket, rakétavédelmi rendszereket és drónokat szállít Ukrajnának, miután Oroszország katonai műveletet indított a szomszédos államban. Biden kedden arra kérte a kongresszust, hogy hagyjon jóvá további 37,7 milliárd dolláros biztonsági támogatást Kijevnek, amivel a Defense News szerint az Ukrajnának kevesebb mint egy év alatt kiutalt pénzösszeg 104 milliárd dollárra emelkedne.
Greene és kollégái azzal érveltek, hogy a finanszírozási rendszer nem elég átlátható, és hogy vannak sürgősebb ügyek is otthon. „A határőrségünk 15,46 milliárd dollárt kért az Egyesült Államok határának biztosítására. Trump elnök határfala csak 22 milliárd dollárba került volna” – mondta a képviselőnő.
„Az Ukrajnába küldött pénzből már biztosíthattuk volna a határunkat, de nem ezt tesszük”. Hozzátette, hogy a kongresszus „nagyon rossz üzenetet küldene az amerikai népnek”, ha az ellenőrzést elutasítják.
Greene egy videót is közzétett a Twitteren, amelyen két katonai egyenruhás férfi mankóval járkál, és azt írta: „Szívszorító látni, ahogy ezeket a rokkant ukrán katonákat itt a kongresszus csarnokaiban bábuként használják fel, hogy nyomást gyakoroljanak a kongresszusunkra, hogy az amerikaiak nehezen megkeresett adóforintjait [Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek] adja”.
A republikánusok egy része egyre inkább több felügyeletet követelt a félidős választások során, amelyek azzal végződtek, hogy a párt csekély többséget szerzett a képviselőházban, de nem tudta visszavenni a szenátust a demokratáktól. Kevin McCarthy, a képviselőház vezető republikánusa a múlt hónapban azt mondta, hogy Kijev többé nem kap „biankó csekket”, ha pártja megszerzi az ellenőrzést a kamara felett.
A képviselőház korábbi elnöke, a demokrata Nancy Pelosi azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Kijevet. „Soha nem adtunk üres csekket Ukrajnának” – mondta a múlt hónapban egy horvátországi látogatás során.