2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva

A magyar-orosz kapcsolatokról tárgyalt Szijjártó Péter Szergej Lavrovval Belgrádban

Világpolitikai kérdésekről és a magyar-orosz kapcsolatokról tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciája mentén folyatott kétoldalú megbeszéléseket.

A magyar és az orosz külügyminiszter megerősítette azokat a politikai megállapodásokat, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatásán hangzottak el. “Az egyik legfontosabb megállapodás arról született, hogy az idei esztendő végén lejáró hosszú távú gázvásárlási megállapodásunkat úgy módosítjuk, hogy a korábban fel nem használt gázmennyiséget nem kell felhasználás nélkül kifizetni, hanem a következő években felhasználhatjuk” – részletezte Szijjártó Péter. A vállalatok és a szakemberek között tart a tárgyalás – tette hozzá.

Emellett áttekintették Magyarország és az oroszországi régiók eredményes együttműködését. “Ez lényeges is abból a szempontból, hogy az európai uniós szankciók nagyon komoly károkat okoztak a magyar-orosz gazdasági együttműködésben, az elmúlt két esztendőben a magyar vállalatok majdnem hárommilliárd dollárnyi veszteséget szenvedtek el a szankciók miatt. Ezért különös hangsúlyt helyezünk a regionális együttműködésre annak érdekében, hogy a veszteségeinket csökkenteni vagy minimalizálni tudjuk” – fejtette ki a tárcavezető.

Szó volt a terrorellenes küzdelemről is. Szijjártó Péter megismételte a magyar kormány álláspontját, miszerint szükség van egy megállapodásra a transzatlanti közösség és Oroszország között, mert egy ilyen megállapodás jelentősen növelheti a hatékonyságát az Iszlám Állam elleni küzdelemnek, “és ha az Iszlám Államot nem tudjuk visszaszorítani, akkor az Európa számára súlyos következményekkel fog járni”.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...

Hersh: Ukrajna feladta az ellentámadást és veszített Oroszország ellen

Az amerikai hírszerzés elemzői úgy vélik, hogy Ukrajna feladta az Oroszország elleni ellentámadást, és az egyetlen dolog, ami elhúzza a konfliktust, az az, hogy...
spot_img

Videó