2023, szeptember 21.
24 C
Budapest
19.8 C
Moszkva

A kémkedéssel vádolt amerikai újságíróról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter

A Jekatyerinburgban kémkedés gyanújával őrizetbe vett amerikai újságíró, Evan Gershkovich fogva tartásáról folytatott telefonos megbeszélést Szergej Lavrov, az orosz és Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője – közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.

A moszkvai tájékoztatás szerint az üggyel kapcsolatban Lavrov felhívta Blinken figyelmét arra, hogy tiszteletben kell tartani az orosz hatóságok lépéseit, amelyeket a jogrenddel és Oroszország nemzetközi kötelezettségeivel összhangban tettek meg.

Az orosz tárcavezető megengedhetetlennek nevezte azt, ahogy washingtoni tisztségviselők és a nyugati média felháborodást keltenek “azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy politikai színezetet adjanak az ügynek”.

“Lavrov kiemelte, hogy Evan Gershkovich-ot tetten érték, amikor újságírói státuszának álcája alatt próbált meg államtitoknak minősülő adatokhoz jutni” – állt a közleményben.

Az orosz fél közölte, hogy a törvénybe ütköző tevékenységet folytató amerikai állampolgár őrizetbe vételéről az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségét az előírásoknak megfelelően értesítették, Gershkovich sorsáról pedig bíróság fog dönteni.

Az orosz külügyminisztérium szerint Lavrov és Blinken néhány kétoldalú kérdést is megvitatott.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Lengyelország figyelmeztette az ukrán oligarchákat

A lengyel védelmi miniszter az ukrán oligarchákat okolta a gabonaszállítások körüli jelenlegi vitáért, és azt mondta, nem engedhető meg, hogy Kijev a lengyel piacon...

Kreml: jelenleg nincs alapja a tárgyalások megkezdésének

Oroszország kész diplomáciai megoldást keresni az ukrajnai konfliktusra, de egyelőre nincs alapja a tárgyalások megkezdésének - közölte a Kreml sajtófőnöke. "Egyre gyakrabban hallani a 'tárgyalások'...

Ukrajna energetikai infrastruktúrája került tűz alá

Az ukrajnai Rivne energetikai infrastruktúrája tűz alá került, a Rivnenszkij járás egy része áram nélkül maradt - jelentette Vitalij Koval, a Rivne terület közigazgatás...
spot_img

Videó