2022, október 4.
10.6 C
Budapest
11 C
Moszkva

A felülvizsgálta európai energiapiaci stratégiáját a Gazprom: “Oroszország hozzáállása az európai piachoz alapjaiban változott meg”

Oroszország hozzáállása az európai piachoz alapjaiban változott meg – mondta Alexej Miller, a Gazprom vezérigazgatója az orosz közszolgálati televíziónak adott interjúban.

“Ez itt a vég kezdete az európai végfelhasználókkal kötött szállítási szerződésekre összpontosító piaci stratégiánkban” – fogalmazott Alexej Miller Gazprom vezér.

“Az EU ezentúl Törökországgal, mint tranzit országgal áll majd kapcsolatban” – mondta a Gazprom vezérigazgatója, megjegyezve, hogy Törökországnak évi 50 milliárd köbméter gáz áll majd rendelkezésére továbbításra, “amit alkalma lesz az EU-val folytatott politikai hatalmi pókerjátszmában is igénybe venni”.

A Gazprom elnöke rámutatott, hogy az európai gázszállítási rangsorban Törökország a második helyre rukkol elő Németország után. Miközben Németországra az északi szállítási útvonalon hárul a kulcsfontosságú közvetítő szerep, a déli útvonalon ezt a feladatot Törökország tölti majd be. Ukrajna szállítási útvonalként játszott szerepe pedig teljes mértékben elveszíti jelentőségét – mutatott rá Alekszej Miller a tévéinterjúban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn jelentette be törökországi látogatásán a Déli Áramlat gázvezeték projekt feladását. “A döntés végleges” – hangsúlyozta a Gazprom vezérigazgatója – “annak ellenére is, hogy saját területen már négymilliárd dollárt fordítottunk a vezeték kivitelezésére”. Ezt a már kiépített kapacitást a jövőben a törökországi szállításokhoz veszi majd igénybe a Gazprom. A már megrendelt csővezetékeket pedig a terveknek megfelelően a Fekete-tengeren keresztül fektetik le, csak nem bulgáriai, hanem törökországi végponttal – mondta Alexej Miller.

Ki mit veszít?

Bulgária legalább évi 400 millió eurót (500 millió dollárt) veszít csak a gázszállítási tranzitdíj elmaradásán.A többi tranzit ország, így Magyarország és Szerbia is megszenvedi a Déli Áramlat elmaradását, és nemcsak a tranzitdíj kiesése vagy az olcsó gáz áradása miatt, hanem mert nem kapja meg a területén áthaladó vezeték építéséhez szükséges beszállítói megrendeléseket, és nem jön létre több tízezer munkahely, ami különösen a balkáni országok számára lett volna fontos.

A már meglévő vezetékeken az országon át szállított évi 18 milliárd köbméter földgázt is a törökországi útvonalra irányítja át a Gazprom.

Az EU-ban a szolgáltatóknak ezentúl maguknak kell gondoskodniuk a földgázt a fogyasztókhoz eljuttató vezetékek megépítéséről, a Gazprom ezentúl az EU számára vezetékek építésével nem foglalkozik – hangsúlyozta a Gazprom vezérigazgatója.

Mint a Russia Beyond The Headlines írta, a projektet irányító South Stream Transport úgy becsüli, hogy az európai vállalatok vesztesége meghaladja a 2,5 milliárd eurót, a japánoké a 320 millió eurót – a Marubeni-Itochu és a Sumitomo konzorciuma ekkora értékben kapott megrendelést acélcsövek szállítására.

 

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Elon Musk: a Krím Oroszország része

Elon Musk a Twitteren szólalt meg az Oroszország és Ukrajna között zajló eseményekről. Egy tervet is javasolt az ukrajnai ellenségeskedések befejezésére, feldühítve ezzel az ukránokat: -...

Az ukrán parancsnok szerint Putyin be akarja venni Kijevet

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt tervezi, hogy végül elfoglalja Kijevet - állította Szerhij Najev altábornagy, az ukrán vezérkari főnök helyettese. Hozzátette azonban, hogy jelenleg...

Az ukránok betörtek az LNR területére, de tűzzsákba kerültek

A Luganszki Népköztársaság területén lévő ukrán csapatok "tűzzsákba" kerültek - közölte Andrej Marocsko, az LNR Népi Milícia szóvivője. "Sikerült nekik (az ukrán csapatoknak - a...