A Belarusz Külügyminisztérium az Itar Tass-nak elmondta, hogy szeptember 19-én, pénteken a Kontakt-Csoport ismét találkozik Minszkben.
Az önmaga által kikiáltott Donyeck Köztársaság reméli, hogy olyan fegyverszüneti protokoll fog pénteken Minszkben születni, amelyben konkrét cselekvési terveket fogadnak el – mondta el a Donetski Köztársaság vezetése az Itar-Tass hírügynökségnek. „Egy memorandum, egy akcióterv lesz valószínűleg Minszkben elfogadva”
A Belorusz Külügyminisztérium az Itar Tass-nak elmondta, hogy szeptember 19-én, pénteken a Kontakt- Csoport ismét találkozik Minszkben. A Minszki Béke (szeptember 5) létrejöttekor a szembenálló felek megegyeztek abban, hogy tűzszünetet kötnek és kicserélik a hadifoglyokat, a béketárgyalások mediátora az EBESZ – Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet volt, a tárgyalásokon pedig részt vett: Ukrajna kijevi vezetése, a Donyecki – és Luhanszki Köztársaságok vezetése, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.
A felek eddig két alkalommal cseréltek foglyokat, 37-37, 7O-7O embert mindkét oldalról. A mai 5O-5O-es fogolycserére nem került sor, mert Kijev képtelen volt szabályos hadifogoly listát kiállítani – mondta el a Donyecki Köztársaság Hadifoglyok Ügyének Bizottságának vezetője, Darya Morozova az Itar-Tass-nak.
A Verkhovna Rada, azaz az ukrán parlament szeptember 16-án elfogadott egy törvényt, mely speciális státust adna kelet-Ukrajna lázadó köztársaságainak 3 évre. A választások a (felkelők számára) december 7-re lettek kijelölve (kérdés, hogy elfogadják e….).
A speciális státustörvény még a szeptember 5.-én a Minszki Béke feltételei között volt ugyan, csak kérdéses, hogy a másik fél megkérdezése nélkül hogy lehet megcsinálni egy ilyen törvényt, illetőleg nem e ismétlődik meg ami a Krímmel történt, nevezetesen hogy még a 9O-es években Ukrajna előbb megadta majd vissza is vonta a speciális státust az akkor még oda tartozó Krím számára.
Ugyanez a státustörvény rendelkezik a fegyveres harcok résztvevőinek büntethetetlenségéről és teljes amnesztiáról is, kivéve a háborús bűncselekmények elkövetőinek.