Exkluzív interjút adott az RT hírtelevíziónak Marie Le Pen a francia Nemzeti Front nevű párt elnöke, aki elmondta, hogy ő maga és pártja a kezdetektől ellenezte az Oroszország ellen bevezetett szankciókat.
Az interjúban Le Pen elmondta, hogy Párizs hivatalosan is Oroszország részének fogja tekinteni a Krím félszigetet, amennyiben ő lesz Franciaország elnöke. A politikus hangsúlyozta, hogy pártja ellenezte az oroszellenes szankciók bevezetését, már azok kezdeti bejelentésétől fogva.
Oroszország és a Krím félsziget a 2014 márciusában megtartott népszavazást követően egyesült újra. A válaszadók 96 százaléka döntött úgy, hogy a félsziget szakadjon el Ukrajnától. A népszavazás eredményét Kijev és a Nyugat sem ismeri el.

Az Oroszországgal szembeni szankciók feloldása mellett foglalt állást a francia nemzetgyűlés
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak javaslatára a francia nemzetgyűlés határozati javaslatot fogadott el áprilisban arról, hogy felkérik a kormányt: ne támogassa az ukrajnai konfliktus miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciók meghosszabbítását. A nem kötelező érvényű szöveget az 577 fős nemzetgyűlés jelen lévő képviselői közül 55-en szavazták meg, 44-en pedig ellene voksoltak.
Az olasz Veneto tartomány Oroszország részeként ismeri el a Krím félszigetet
Az Olaszország északkeleti részén található, velencei székhelyű Veneto tartomány tanácsa elfogadott egy határozatot, amelyben Oroszország részeként ismerik el a Krím félszigetet és egyben felszólították az olasz kormány és az Európai Uniót, hogy töröljék el az oroszellenes szankciókat