1964 április 23-án alapították a legendás moszkvai színházat a Tagankát, melynek alapítója Jurij Ljubimov volt és olyan világhírű színészek játszottak benne, mint az énekes-költő Vlagyimir Viszockij. A Taganka zenés avantgárd színházként kezdte meg a működését, a brechti színházi alapállásból indult ki.
{loadposition billboard}A Taganka új színpadi nyelvet dolgozott ki, egy új közönség számára, amely csak az „olvadás időszakában” a hatvanas években jelent meg.
Jellemző volt a színházra, hogy a színészeknek kötelező volt játszani valamilyen hangszeren, és kaszkadőrként is megállták volna a helyüket, cirkuszba illő nyaktörő mutatványok zajlottak a színpadon. Erre Ljubimov a jóga és más keleti gyakorlatok módszereivel készítette fel a színészeit. Nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy fizikailag is folyamatosan fejlődjenek a Taganka tagjai.
A szovjet kommunista párt több ügyből kifolyólag is berágott Ljubimovra. Ezek egyike, hogy 1980-ban nem engedte, hogy eltusolják Viszockij halálát, azt akarta, hogy Viszockijt barátai temessék el. 1984-ig lélektani hadviselést folytattak ellen, minden létező módon zaklatták, végül el kellett hagynia az országot, megfosztották állampolgárságától. Ebben az időszakban a színház vezetését Anantolij Efrosz vette át.
Ljubimov Magyarországra jött, ahol egy magyar idegenvezető segítségének köszönhetően magyar és izraeli állampolgár lett.
A rendszerváltás után hármas állampolgár lett, mivel visszavonták a vádakat ellene és orosz állampolgárságot kapott. Ekkor hazatért, azóta is Ő vezeti a Tagankát.
Híres előadásaik a Hamlet, a Danton halála, a Mester és Margarita.
Az évforduló alkalmából Dmitrij Medvegyev elnök is köszöntötte a taganka színházat.
„Alapításától kezdve a Taganka tévedhetetlenül ráérzett az orosz társadalom hangulatára, polgári küldetése abban rejlett, hogy a szabadság témáját művészetük fő motívumává tették” – mondta ünnepi beszédében az orosz elnök.
Az elmúlt 45 év csak fokozta a színház hírnevét, nagyon nehéz jegyet kapni a Tagankába, általában jóelőre meg kell rendelni. Egyike Moszkva idegenforgalmi vonzerejének, aki beszél egy kicsit oroszul, annak látnia kell.