2022, szeptember 25.
12.1 C
Budapest
6.7 C
Moszkva
Array

30 milliárd tonna veszélyes hulladék van Oroszországban

.Az Oroszországban felhalmozott veszélyes hulladékok mintegy 30 milliárd tonnát tesznek ki – mondta Dmitrij Medvegyev egy Dzerzsinszkben csütörtökön tartott környezetvédelmi tanácskozáson, de Nyikolaj Laverov, az orosz Tudományos Akadémia elnökhelyettese nyomban leszögezte: a mennyiség legalább 80 milliárd tonna. Laverov hozzátette: a mennyiséget a világűrből végzett mérések alapján számították ki, s a legnagyobb baj az, hogy nem tudni, ezen belül hol milyen hulladékokat tárolnak.

Az elnök leszögezte, hogy a hulladék súlyos és bonyolult probléma, s hogy a megsemmisítéséhez megfelelő finanszírozás szükséges. Úgy vélte, ez lehet közös állami és magánbefektetés is, de feltétlenül jogszabályban kell rögzíteni az állam feladatait a probléma megoldásában.

 

Medvegyev élesen bírálta a környezetvédelem oroszországi helyzetét, s úgy vélte, ebben szerepe van évtizedes problémáknak, a kilencvenes évek válságának, és az elmúlt tíz évben erre fordított pénzeszközök nem elégséges voltának, nem utolsósorban pedig a természet kincseihez való nem megfelelő viszonynak.

Medvegyev prioritást követelt a környezetvédelem számára mind az állam, mind a gazdasági szereplők részéről.

Megbízta a kormányt, hogy egy hónapon belül fejezze be és terjessze be az állami dumába az ezzel kapcsolatban kidolgozás alatt álló három törvényt, a dumát pedig felszólította: biztosítson elsőbbséget ezeknek a jogszabályoknak. Jurij Trutnyev illetékes miniszter elmondta, hogy a három törvény közül kettő a dumában már túl van  az első olvasaton, a harmadik beterjesztéséhez azonban még idő szükséges.

Az elnök elégedetlenségének adott hangot, hogy az ökológiával összefüggő, egy éve kiadott utasításait nem teljesítik megfelelően, ezért a kormányt bírálta.

Az Oroszországban felhalmozott veszélyes hulladékok mintegy 30 milliárd tonnát tesznek ki – mondta Dmitrij Medvegyev egy Dzerzsinszkben csütörtökön tartott környezetvédelmi tanácskozáson, de Nyikolaj Laverov, az orosz Tudományos Akadémia elnökhelyettese nyomban leszögezte: a mennyiség legalább 80 milliárd tonna.

Laverov hozzátette: a mennyiséget a világűrből végzett mérések alapján számították ki, s a legnagyobb baj az, hogy nem tudni, ezen belül hol milyen hulladékokat tárolnak.
Az elnök leszögezte, hogy a hulladék súlyos és bonyolult probléma, s hogy a megsemmisítéséhez megfelelő finanszírozás szükséges. Úgy vélte, ez lehet közös állami és magánbefektetés is, de feltétlenül jogszabályban kell rögzíteni az állam feladatait a probléma megoldásában.
Medvegyev élesen bírálta a környezetvédelem oroszországi helyzetét, s úgy vélte, ebben szerepe van évtizedes problémáknak, a kilencvenes évek válságának, és az elmúlt tíz évben erre fordított pénzeszközök nem elégséges voltának, nem utolsósorban pedig a természet kincseihez való nem megfelelő viszonynak.  
Medvegyev prioritást követelt a környezetvédelem számára mind az állam, mind a gazdasági szereplők részéről.
Megbízta a kormányt, hogy egy hónapon belül fejezze be és terjessze be az állami dumába az ezzel kapcsolatban kidolgozás alatt álló három törvényt, a dumát pedig felszólította: biztosítson elsőbbséget ezeknek a jogszabályoknak. Jurij Trutnyev illetékes miniszter elmondta, hogy a három törvény közül kettő a dumában már túl van  az első olvasaton, a harmadik beterjesztéséhez azonban még idő szükséges.  
Az elnök elégedetlenségének adott hangot, hogy az ökológiával összefüggő, egy éve kiadott utasításait nem teljesítik megfelelően, ezért a kormányt bírálta.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...