2023, október 3.
20.7 C
Budapest
12.7 C
Moszkva

Zeleszkij a Marihuána legalizálását kérte az ukrán parlamenttől

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kannabiszalapú gyógyszerek legalizálása mellett foglalt állást – erről Verhovna Rada ülésén beszélt, amelyet a Rada csatorna közvetítette.

“A világ összes legjobb gyakorlatát, az összes leghatékonyabb politikát, az összes megoldást, bármilyen nehéznek vagy szokatlannak tűnjenek is számunkra, alkalmazni kell Ukrajnában, hogy minden állampolgárunknak – ukrán férfiaknak és ukrán nőknek – ne kelljen elviselniük a háború okozta fájdalmat, stresszt és traumát. Különösen a kannabisz alapú gyógyszereket kell végre őszintén legalizálnunk mindenki számára, aki ezt igényli” – mondta.

Zelenszkij azt is hozzátette, hogy megfelelő tudományos kutatásokat kell végezni, és magukat a gyógyszereket Ukrajnában kell előállítani.

A politikus még 2020-ban kezdeményezte az orvosi kannabisz legalizálásának témáját, amikor elnökjelölt volt.

Később az erre vonatkozó törvényjavaslatot bejegyezték a parlamentben. A képviselők 2021 júliusában nem szavaztak a dokumentumról. Majdnem egy évvel később, 2022 júniusában a Miniszteri Kabinet úgy döntött, hogy engedélyezi a marihuána orvosi és tudományos célú használatát.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Politico: az EU nem adhatna több fegyvert Ukrajnának a saját készleteiből

Az Európai Unió országai már nem adhatnak fegyvert Ukrajnának a saját készleteikből anélkül, hogy veszélyeztetnék saját biztonságukat - írja a Politico című amerikai lap...

Ukrajna levette az OTP Bankot a vállalati halállistájáról és kötelezte az orosz piac elhagyására

Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) - jelentette be az ügynökség hétfőn a honlapján. A...

Az EU nem tudja feloldani az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós katonai támogatást

Az EU fontolóra vesz egy 5 milliárd eurós katonai segélycsomagot Ukrajnának 2024-re - jelentette ki Josep Borrell, az unió külpolitikai vezetője hétfőn Kijevben. Magyarország...
spot_img

Videó