2023, szeptember 21.
24 C
Budapest
19.8 C
Moszkva

Zelenszkij a gabonaegyezmény Oroszország nélküli folytatását javasolta Törökországnak és az ENSZ-nek

Ukrajna Törökországhoz és az ENSZ-hez fordult azzal a javaslattal, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás keretében Oroszország nélkül működtessék tovább a “gabonafolyosót”, miután Moszkva hétfőn kilépett az egyezségből.

Az államfő hétfő éjjeli, a lakossághoz intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem kötött megállapodást Oroszországgal, hanem a gabonaexportról szóló dokumentumot Törökországgal és az ENSZ-szel írta alá.

“A fekete-tengeri gabonamegállapodás Oroszország nélkül is működhet, és működnie kell a jövőben is. Már csak gondos végrehajtására, a világtól pedig a terrorista államra nehezedő döntő nyomásra van szükség” – fogalmazott.

Zelenszkij közölte, hogy hivatalos levelet küldött Recep Tayyip Erdogan török elnöknek és António Guterres ENSZ-főtitkárnak azzal a javaslattal, hogy háromoldalú formában folytassák a gabonamegállapodás vagy egy annak megfelelő új egyezség alapján a szállításokat.

“Ukrajna, az ENSZ és Törökország közösen tudja biztosítani az élelmezési folyosó működését és a hajók ellenőrzését. Ez pedig mindenkinek szükséges a világon” – összegezte az elnök.

Zelenszkij kedden haditanácsot hívott össze, amelyen szintén megvitatták a kikötőbiztonság és a gabonaexport kérdéseit.

Zelenszkij a Telegramon közzétett tájékoztatásában közölte, hogy emellett Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij, a szárazföldi erők parancsnoka és Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló csapatok parancsnoka jelentést tett a csatatéren kialakult helyzetről, Olekszij Reznikov védelmi miniszter és Oleh Huljak, a logisztikai erők parancsnoka beszámolt a lőszerutánpótlás dinamikájáról.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kreml: jelenleg nincs alapja a tárgyalások megkezdésének

Oroszország kész diplomáciai megoldást keresni az ukrajnai konfliktusra, de egyelőre nincs alapja a tárgyalások megkezdésének - közölte a Kreml sajtófőnöke. "Egyre gyakrabban hallani a 'tárgyalások'...

Ukrajna energetikai infrastruktúrája került tűz alá

Az ukrajnai Rivne energetikai infrastruktúrája tűz alá került, a Rivnenszkij járás egy része áram nélkül maradt - jelentette Vitalij Koval, a Rivne terület közigazgatás...

Lengyelország leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Lengyelország nem fog többé fegyvereket szállítani az ukrán hadseregnek - jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök, hozzátéve, hogy Varsó inkább saját biztonságára összpontosít. A döntést...
spot_img

Videó