Oroszország a partnerekkel való együttműködés hiánya miatt nem vesz rész a Washingtonban megrendezendő nukleáris biztonsági csúcson – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán Moszkvában. „A nukleáris biztonság kérdése nagyon aktuális. Ugyanakkor Moszkvában úgy gondolják, hogy a nukleáris biztonsággal kapcsolatos problémák feldolgozásához közös erőfeszítésre van szükség, valamint kölcsönösen figyelembe kell venni egymás érdekeit és álláspontját.
Már a csúcs kérdéskörének és tematikájának előzetes feldolgozásakor az együttműködés bizonyos fokú hiányát tapasztaltuk” – mondta Peszkov az orosz távolmaradást indokolva.
Ben Rhodes, az amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója kedden úgy nyilatkozott, hogy a csúcson való részvételtől történő elállás „elszalasztott lehetőség” Moszkva számára, és ez Oroszország további elszigetelődéséhez vezet. Rhodes mindazonáltal kijelentette, hogy a nukleáris biztonság kérdésében folytatódik az amerikai-orosz párbeszéd. A nukleáris biztonsági csúcstalálkozót március 31-én és április 1-jén tartják meg az az amerikai fővárosban, 56 ország állam- és kormányfőinek részvételével. Ez már a negyedik ilyen tanácskozás, amelyet Barack Obama amerikai elnök kezdeményezésére hívnak össze. Korábban Washingtonban, Szöulban és Hágában rendeztek ilyen fórumot.