Épségben visszatért a Földre hétfőn Maezava Juszaku japán divatmilliárdos, aki tizenkét napot töltött el a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
A 46 éves divatmágnás és műgyűjtő, aki december 8-án indult a kazahsztáni bajkonuri űrrepülőtérről asszisztensével, Hirano Jozóval és Alekszandr Miszurkin orosz űrhajóssal együtt, a kazahsztáni sztyeppén landolt. Maezava egy Szojuz űrhajóval tette meg az utat, és ő lett az első űrturista, aki több mint tíz év után fizetett utasként jutott el a Nemzetközi Űrállomásra.
A milliárdos, japán egyik legcsillogóbb közéleti személyisége az űrből azzal szórakoztatta követőit a közösségi médiában, hogy fotókat készített szülőföldjéről, Csiba prefektúráról, megmutatta, miképpen kell teát főzni az űrben, és kibeszélte, hogy kevés alsóneműt vitt magával.
A vállalkozó havas körülmények közé tért vissza a Földre, a közép-kazahsztáni Zsezkazgan városától mintegy 150 kilométerre délkeletre fekvő leszállóhelyen, ahol csapadékos időjárás és fagypont alatti hőmérséklet uralkodott.