(-Proklamáció Európa elnevezésének átfogalmazására és berendezkedésének átformálására, nevezetesen Európai Konföderáció elnevezés alatt.-)
Bizony vannak forgalomban olyan nézőpontok is, amelyek egy kissé másképp tekintenek a közelmúlt fejleményeire. Nevezetesen úgy érzékelik, hogy valójában az történt az Öreg Kontinenssel, hogy mielőtt mindenki a vigyázó szemeit a skót népszavazásra vetette volna, előtte ugyanezek a vigyázó szemek előbb meghümmögték a Krímet. Majd pedig annak utóéletét is hónapokig csak hümmögéssel illetvén végül úgy döntöttek, hogy a kezdeményezési reflexeknek ismét inkább Nyugatról Keletre kellene haladniuk; mert-hogy „hátha ez így van rendjén. . . . .?”. Ám valójában az történt eme hivatkozott nézőpontok szerint, hogy ama vigyázó szemek egyre inkább Keletről Nyugatra pásztázzák a hümmögnivalókat, és hümmögik a pásztáznivalókat . . . . . . A skót népszavazás tehát valójában csak a krími fejlemények plágiuma ezen nézőpont szerint.
Ősi szokásjog, hogy az orvul megtámadott ártatlan civilek (-asszonyok és gyermekek-) vérét utólag területtel szokás kiegyenlíteni. (-Anno Bizánc lényegében ettől omlott össze.-)
Oroszország mostanában pusztán csak visszaveszi azokat a saját területeit, amelyeket zálogba ajándékozott az ukrán-orosz nemzeti egység zálogaként. Oroszország ugyanis Ukrajnára hagyományozta e hivatkozott területek és azok lakosságának adminisztratív jogait, de ezt nem terjesztette ki azok eltiprásának jogára is. Ezt a különbséget még vegyük észre, mielőtt levesszük a figyelmünket annak a térségnek a belügyeiről, és átcsoportosítjuk, illetve végre odaszenteljük, ahová az való : A saját, valóban kínzó belügyeink kezelésére.
Így lesz Oroszországnak biztonságos szárazföldi útja a Krím felé. Ha pedig kedve szottyan, akkor további területeket is elcsatol a fentebb részletezett egészséges érvek jegyében. Ugyanis ahogy a II. Vh után Lengyelországot annak két szélénél fogva eltolták Nyugatra, az így nyert hajdani szovjet, mára ukrán területek olyan harcok lezárásaképpen ragadtak a mai Ukrajnához, amely hivatkozott harcokban az ukránok voltak a közismert gyenge láncszem. Az oroszok, pedig az Erő igazibb képviselői az ukránokkal való összehasonlításban. Ha ilyen közelmúlt után Ukrajna így hálálja meg az ölébe hullott területi ajándékokat, ahogy ezt láthatjuk, akkor itt nincs a Nyugatnak semmiféle kommentálnivalója!
Porosenko nagy kegyesen vissza akarja adni az orosz nyelv használatának jogát. Pluszban, az Isten idejét el szeretné húzni az önrendelkezés fogalmának átrágásában, annak huzavonájában : Egyre csak a hülyét tettetve, aki azonban nem hagyja magát korrepetálni. Ám mivel a tüzérségi és légi támadásokban értelmetlenül odaveszett civil életeket nem tudja ugyanúgy visszaadni, mint a nyelvhasználati jogot, és mivel bebizonyította, hogy a történelemben tájékozott tanácsadókat távol tartotta magától, így Porosenkónak a történelem szemétdombján van a jól megszolgált helye, Jácenyjukkal együtt.
Turcsinov bölcsen jár el, hogy meghúzza magát, így amolyan köztes alakként az ukrán nemzeti megbékélés kulcsfigurái közé alighanem be tud férni.
A közfigyelem akárhonnan akármerre-felé pásztázza és hümmögi a széles európai fejleményeket, ha mi időt akarunk nyerni a saját, korábbi felfogás szerinti páneurópai ügyeink foltozgatása számára, akkor egyet tehetünk : Ezeket a fenti összefüggéseket jó-előre tudomásul vesszük, és többé nem vesztegetjük az időt ezeknek a dolgoknak az eleve késedelmes megítélésében De még csak a megrágásukra vonatkozóan se nyilvánítunk sem kompetenciát sem, pedig érdekeket nem nyilvánítunk ki többé eme keleti belügyekre nézve!
Mialatt hát a pásztázó és hümmögő közfigyelem Krím és Skócia közt, majd ismét visszafelé a Krímig teszi a saját dolgát, ezenközben engedtessék meg a középső fertályok érdekeit is nem csak írásba, hanem íme P R O K L A M Á C I Ó B A foglalni. Továbbá senkit ne lepjen meg ennek a határozott hangvétele . .. A szó veszélyes fegyver, és a Nyugat valójában keservesen fegyvertelen ebben a műfajban . . . .
Tehát az európai kontinens politikai berendezkedésének a következő szükségszerű átalakuláson kell átesnie:
* Az UNIÓ megnevezést le kell selejtezni, és Európai Konföderációt kell kikiáltani!
* Magyarország tagsága maradjon jogfolytonos ebben az új formációban!
* Az átalakulás számára megfelelő türelmi időt kell biztosítani.
* A Konföderáció ideiglenes székhelyéül Frankfurt és-vagy Bécs bizony alkalmasabbnak tűnik Brüsszelnél. Noha ez is egy feltűnően ésszerű döntés, de nem annyira sürgető, mint a fenti kettő tétel.
* Azt viszont valamilyen formában be kell ismerni, hogy az Európai Unió tulajdonképpen elbukott. Tehát az ún. euro-szkeptikusok és az unió-pártiak ellentéte így feloldódhat.
* A megújult konföderációban legyen meg a tagoknak az a joguk, hogy a Konföderáción belül kikkel kívánja lazábban, és kikkel szorosabban kezelni a kölcsönös előnyök kidomborítását. Lássuk be, hogy akár Belgiummal és Luxemburggal, akár Párizzsal nekünk magyaroknak semmilyen közös ügyünk nem tud jól elsülni. Ez a makacs történelmi illetve aktuál-politikai tapasztalat! Az ilyen részleteket bizony pihentetni lesz célszerű.
* A megújított Konföderációs Szövetségi Jogban meg kell erősítenünk a saját körkörös biztonsági garanciáinkat, illetve kereskedelmi szabadságjogainkat! Ne áruljunk zsákbamacskát! Ez a Kelet felé való mindenoldalú kompatibilitásunk szabadságát kell, hogy jelentse! E magyar szabadságjog a Kelet és Nyugat összerázódásának utolsó esélye.
Itt térjünk vissza arra, hogy mi teszi halaszthatatlanná a fenti 7, egymással összefüggő tétel útjára bocsátását.
Mi magyarok az uniótól felzárkóztatást vártunk. Ezt vártuk függetlenként, megfigyelő státuszban, és főleg kár volt ezt halogatni „teljes jogú tagként”. Erre püff neki, ehhez képest maga a Nyugat is hanyatlásnak indul . . . Nesze neked felzárkózás! Sőt, minket, pedig nem magukkal rántani, hanem egyenesen maguk alá gyűrni törekednek a saját hanyatlásuk folyamatában.
A magyar gazdák kieső orosz exportját Brüsszel nem kompenzálja, és Budapestnek sem engedélyezi, hogy bármilyen egyéb alapból kártalanítsa őket. Ez nagyjából a cserbenhagyásos gázolás etikai színvonalával egyenértékű húzás a Nyugat részéről.
– Ha egy rivális szövetségi formáció tagjai voltunk, (-KGST és Varsói Szerződés-)
– ha semlegesek voltunk, (-Antall és Medgyessi közt.-)
– ha csatlakoztunk a korábbi rivális formációkhoz, (-EU és NATO-)
a Nyugat egyformán velünk akarta valamint akarja megfizettetni a saját hitvány és silány szeszélyeinek veszteségeit. Ez a tartós tapasztalat!
Ezenközben egyfolytában az dől a TV-csatornákról, hogy „Nemsokára olyan jó lesz a KKV-knak, hogy szinte és hovatovább tulajdonképpen már most is milyen jó nekik . . .. Sőt, haladéktalanul tessék észrevenni, hogy amennyiben holnap lám, milyen nagyon jó lesz a KKV-knak, attól bizony már tegnap is milyen jó volt ugyancsak nekik és ezáltal mindenkinek!” (-KKV-k, kis és közepes vállalkozások.-)
Ez kb. Ceausescu színvonala, aki megszívlelte Ady Endrét, és vigyázó szemeit Párizsra vetette . . . .
Nos! Nekünk magyaroknak középről Skócia és Krím is egyformán kedves. Ha összegyűlik elegendő aláírás, hogy az EU-t EK-vá, Európai Konföderációvá szervezhessük át, ám valakik valahonnan ezt nagyon nem fogják akarni, akkor nem kell kilépnünk az Unióból. De idővel, nyomatékképpen fel kellhet függeszteni benne a tagságunkat! Természetesen azzal a meghagyással, hogy a Konföderációban viszont igényeljük az eredetileg is teljes jogú tagságunk jogfolytonosságát.
Vegyük észre, hogy ha akár egy Luxemburg vagy éppen Dánia körkörösen szoros együttműködésre törekszik, illetve a béke és biztonság kulturális kellékeit is megerősödve akarja tudni, továbbá működtetni akarja a saját prosperitásának földrajzi és politikai garanciáit, akkor ugyanez a jog bárkinek jár. Főleg mi magyarok joggal követelhetjük, hogy a mi környezetünkben senki ne akarjon vasfüggönyöket fel- és meghuzigálni! Ugyanis mi abban az egy vonatkozásban verhetetlenek vagyunk, hogy azok nem lesznek hosszú életűek. Kár hát reájuk „támaszkodva” jövőt tervezni!
Ha tehát a körkörös szövetségesi érdek-érvényesítésre való törekvés joga mindenkié, és mi magyarok e jogaink folyamatos külső csorbítgatásainak mindig csak a vesztesei voltunk, akkor joggal szüneteltethetjük a lengyelek iránti szimpátiánkat. Ugyanis a lengyelek mostanában mást sem tesznek, mint a mi szűkebb térségünk ilyen „ajándékait” illetve „gyöngyeit” ők minduntalan a sárba akarják taposni.
Merítsenek a lengyelek példát a mai aktuális magyar Kelet-barát szellemi áramlatainkból, és olyan vezetőket állítsanak ki maguk közül, akik végre észreveszik, hogy hol vannak a térképen; – illetve egy naptárra és egy órára rátekintve valahogy végül mégis felfogják, hogy milyen időket élünk manapság!
Szabó Tamás
