A lett vasúttársaság, a Pasažieru Vilciens (PV) azt kérte az ország parlamentjétől (Siemas), hogy törölje a vonatalkatrészek Oroszországból és Belaruszból történő beszerzésének tilalmát – jelentette a TVNET.
Jelenleg a lett Seimas egyik bizottsága a közbeszerzési törvény módosítását fontolgatja, javasolva, hogy a megrendelő írja elő az ajánlattevők számára, hogy kizárják az orosz és belorusz gyártmányú áruk beszerzését.
Az új norma a PV szerint jelentősen befolyásolhatja a vállalat munkáját. A fuvarozó flottájában szovjet gyártmányú vonatok vannak, a hozzájuk szükséges pótalkatrészek nagy részét orosz és belorusz vállalatoknál gyártották. Ezek cseréje európai beszállítókkal azonban problémás, és a legtöbbjüket lehetetlen helyettesíteni.
„Hacsak ésszerű kivételt nem tesznek, a PV csak addig tudja üzemeltetni a tulajdonában lévő és általa üzemeltetett vonatállományt, amíg nem áll rendelkezésére a maradék pótalkatrészek, amelyek egyes esetekben már idén tavasszal felhasználásra kerülnek” – idézi a TVNET a vállalat levelének egy részletét.
Ennek következtében a fuvarozó kénytelen lesz csökkenteni a vonatok számát a vonalakon.