A Komszomolszkaja Pravda tudósítója Kárpátalján járt. Kárpátalja legnagyobb városában nem találkozni olyan gyakran a kék-sárga zászlóval, mint Ukrajna több más városában, ahol szinte minden házon ki van tűzve. Ungváron főleg az állami intézményeken és a Kolomojszkij-féle Privát-bank fiókintézetein vannak csak kitűzve. Ungvár gyalogos hídján egy a Jobb Szektor szimbólumaival díszített terepruhás lány járkál és prospektust osztogat a nacionalista szervezet felderített intrikáiról, de az emberek módszeresen elkerülik.
Furcsa ez az egész, hisz Kárpátalja ukrán-párti lakossága a nagyobb városokban összpontosul Ungváron és Munkácson. Ott, ahol a más területekről ideutazott csinovnyikok nem szándékoznak valamit alkotni a két kezük munkájával, csak a nacionalista álmukat képesek megvalósítani, miközben rengeteget jártatják a szájukat, hogy minél könnyebben haszonhoz jussanak. Betiltják az orosz nyelveket, és lerombolják az emlékműveket.
A KP tudósítója egy szimpatikusnak tűnő nővel beszélgetett.
Honnan származik? – (kérdezte a kárpátaljai nő)
Félve vallom be, Moszkvából…
Miért fél? Itt Kárpátalján csak örülnek az oroszoknak.
És a háború? És a TV-csatornáik, ahol Oroszország az agresszor? A határaikon keményen leellenőriznek és sokakat nem is engednek át?
Ez a határon van, de itt kinek kell a háború? Mégis milyen elvekért harcoljanak. Bolondok nincsenek. Ha Oroszország a Donbásszt akarja, akkor menjen, ha annyira kell neki. Hülyék vagyunk, hogy pisztoly alá tegyük a fejünket? Ternopilből és Hmelnickijből harcolni akarnak? Ez az ő dolguk, nekünk mi közünk ehhez? Akárkit is kérdezzen itt Kárpátalján, mindenki ezt fogja mondani…
És mit gondolnak a ruszin mozgalomról és a meghirdetett Ruszin Köztársaságról?
Na, ne nevettessen. Kinek jutna ilyen a fejébe? Mennyi van azokból a ruszinokból? Maximum 10 ezer, a megyében meg több mint egy millióan élünk. Az ilosvai járásban van a legtöbb ruszin. Az édesanyám is egy ruszin faluból származik. Azt tanácsolja nekem, hogy menjek Szlovákiába, mert ott a ruszinokat elismerik, itt meg senkik vagyunk. Na jó, rendben. A szlovákok és ruszinok Szlovákiához akarnak csatlakozni, a magyarok Magyarországhoz, a románok Romániához. Aki meg akarta kapni a román, lengyel, magyar vagy szlovák útlevelet az már megkapta. A kárpátaljai svábok Németország felé húzódnak. Bár már így is ott van a többségük, és csak egy minimális létszámuk maradt Kárpátalján. Hogy lehetne ezt a gyakorlatban véghezvinni? Hisz nem lehetséges fél falunként csatlakozni valakihez. Itt minden át van keverve. A megyében legalább 100 nemzetiség van. Az én házamban is él legalább vagy 50 nemzetiség, aki oroszul, ukránul, magyarul, szlovákul, de leginkább kárpátaljaiul beszélnek.
Az meg milyen nyelv?
Ez egy keverék, amit elmagyarázni is nehéz. Mindenhonnan van egy-két szó. De a legfontosabb a kiejtése. Amúgy is osztrák-magyarok vagyunk – ahogy voltunk, úgy is maradunk.
A független (Ukrajna – a szerk.) felé nem húz a többség. Inkább tűrik őt, mert mindenkit a saját történelmi hazája felé húzna. De mégis hogy lehetne választani, ha minden ennyire át van keverve? Ezért választják Ukrajnát. Egy ilyen furcsa paradoxon van nálunk.
És mi van azokkal, akik külföldre utaznak? Visszajönnek, vagy a történelmi hazájukban maradnak?
Egyelőre visszatérnek, de nem mindenki. Ha így marad továbbra is, akik a fiatalok külföldre mennek örökre és csak az öregek maradnak.
Ez egy csodás demográfiai ötlet. Az öregek úgy is távozni fognak a természet törvényei miatt. A szlovákok és magyarok legaktívabb része a történelmi hazájukban telepszik majd meg felszabadítva a földeket. A ruszinok nagy része pedig asszimilálódni fog az ukrán közösségben. Ez az igazi ukrán nacionalista politika, Egy Ukrajna – Egy nemzet.