2022, augusztus 12.
28.4 C
Budapest
26 C
Moszkva
Array

Ukrajnát CCC minusz- ra, azaz bóvli alá minősítette a Standard& Poor’s

Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor’s, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy Ukrajna a következő hónapokban törlesztési államcsődbe kerülhet, ha a pénzügyi kondíciók nem javulnak. 

 

 

A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy az eddigi “CCC”-ről egy fokozattal “CCC mínusz”-ra rontotta Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadós-osztályzatát, és “B mínusz”-ról “CCC plusz”-ra a helyi valutában fennálló államadós-kötelezettségek besorolását.

Az új osztályzatok kilátása további leminősítés lehetőségére utaló negatív. A “CCC mínusz” szint alatt az S&P besorolási módszertanában már csak két fokozat van a csődöt jelző “D” osztályzatig, de ezek is kihagyhatók államcsőd közvetlen veszélye esetén.

A Standard & Poor’s a pénteki osztályzatrontáshoz fűzött indoklásában kiemelte, hogy nem az előzetesen kialakított terv szerint haladnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ukrajnai segélyprogramjának folyósításai, ráadásul jelentősen apadt a hivatalos ukrán devizatartalék.

A hitelminősítő szerint ha a körülmények nem változnak – például ha nem érkezik külső pénzügyi segítség -, a következő hónapokban elkerülhetetlenné válhat az ukrán törlesztési államcsőd.Erre a veszélyre más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak tanulmánya szerint több olyan kockázati tényező is van, amely önmagában törlesztésképtelenné teheti Ukrajnát; az egyik a súlyos recesszió. A cég saját növekedéskövető modellje (GDP tracker), amely a legutóbbi aktivitási adatokat méri, 10 százalékhoz közeli éves összevetésű ukrán GDP-zuhanást valószínűsít ebben a negyedévben.

Mindeközben a hivatalos ukrán devizatartalék nem egészen 10 milliárd dollár, ami kéthavi importszámlára sem elég.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai ugyanerről összeállított tanulmányukban közölték, hogy becslésük szerint az ukrán gazdaság – egyelőre fedezetlen – finanszírozási hiánya 2015-ben 28 milliárd dollár lesz. A ház jelenlegi várakozása az, hogy az ukrán jegybanki devizakészlet 2014 végére 7,4 milliárd dollárra apad.

A cég számításai szerint Ukrajnának 2016-ban további 12,8 milliárd dolláros külső finanszírozást kell nyújtani a csőd elkerülése végett, vagyis a JP Morgan londoni elemzői a következő két évre összesen csaknem 41 milliárd dolláros külső finanszírozás előteremtését látják szükségesnek Ukrajna számára.

A ház szerint mindezek alapján az IMF-nek alaposan át kell terveznie 2015-re szóló ukrajnai finanszírozási programját, tekintettel arra, hogy a valutaalap előirányzatában a jövő évre 10,8 milliárd dolláros folyósítás szerepel a JP Morgan által szükségesnek tartott 28 milliárd dolláros finanszírozás helyett. 
A Standard & Poor’s az ukrán adósosztályzat pénteki leminősítéséhez fűzött elemzésében azonban hangsúlyozta, hogy most már veszélyben látja a jelenlegi IMF-program puszta folytatódását is, éppen azért, mert az ukrán makrogazdasági kilátások tovább romlottak, és emiatt Ukrajnának a korábban vártnál nagyobb külső finanszírozásra lesz szüksége. A hitelminősítő szerint az eredeti IMF-program alapeseti feltételezéseitől is jelentősen eltérnek az azóta zajló folyamatok.

A Standard & Poor’s is arra a következtetésre jutott, hogy az áprilisban indított IMF-program alapján rendelkezésre álló finanszírozás és a kapcsolódó társfinanszírozások nem lesznek elégségesek az ukrán jegybank devizatartalékainak növeléséhez 2015-ben. Az S&P várakozása az, hogy a jegybanki devizakészlet jövőre nem sokkal több mint egyhavi importszámla fedezésére lesz elegendő.

A hitelminősítő szerint az ukrán pénzügyi szektor helyzete is veszélyes. Az S&P által az ukrán bankszektorra nyilvántartott országkockázati értékelés (Banking Industry Country Risk Assessment – BICRA) 10-es, vagyis a lehető leggyengébb.

A Standard & Poor’s BICRA-mutatója a vizsgált országok pénzügyi szektorainak egészét érintő, általános, a nemzetgazdaságra is kiható és onnan eredő kockázati tényezőket méri; a legjobb osztályzat az 1-es, a legrosszabb a 10-es.

Az S&P kiemelte, hogy az idén eddig a teljes lakossági betétállomány 30 százalékát vonták ki a tulajdonosok az ukrán bankrendszerből.

Mindezeket egybevetve az ukrán szuverén adósosztályzatra érvényes negatív kilátás az S&P azon nézetét tükrözi, hogy a további pénzügyi támogatás elmaradása esetén komoly az esélye az ukrán államcsődnek – áll a hitelminősítő pénteki elemzésében.

A cég szerint az IMF-folyósítások jelentős további késedelme esetén már rövid távon is rendkívül nehézzé válna Ukrajna számára az államadósság-törlesztési kötelezettségek teljesítése, és még ha folytatódnak is a valutaalap folyósításai, Ukrajna azzal is csak korlátozott időt nyerne.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...

A zaporizzsjai atomerőmű elleni csapások elhárítását jelentették be az oroszbarát hatóságok

Az orosz légvédelem az éjszaka folyamán és csütörtök reggel visszaverte az ukrán fegyveres erők minden arra irányuló kísérletét, hogy dróncsapásokkal és nehéztüzérséggel támadják Enerhodar...

Borell: az európaiaknak hajlandónak kell lenniük “fizetni” Ukrajna támogatásáért

Az Ukrajna Oroszország elleni küzdelemben való segítségnyújtásnak ára van Európa számára, amelyet a polgároknak hajlandónak kell lenniük megfizetni - mondta az EU külügyi vezetője....