2022, október 4.
10.8 C
Budapest
10.6 C
Moszkva

Ukrajna elesett: Kijevben is sokezres „büszkeség-menetre” kerül sor

Kijevben szeptember 19-én nagyszabású büszkeség-menet lesz. A szervezők a szexuális kisebbségek 10 ezer képviselőjének részvételét várják. Ezt a „KievPride” nevű – a szodomiták menetének előkészítésével foglalkozó – szervezetnél közölték.

Mint ahogy az közleményükben áll: „Az «Egyenlőség Menetének» fő mondanivalójaként a szexuális kisebbségek biztonságot akarnak maguknak, és követelik, hogy léptessék életbe az olyan bűncselekményekkel szemben meghozott törvényeket, mint az LGBT+-szal és más olyan csoportokkal szembeni intolerancia, amely csoportok már hosszú évek óta szenvednek a velük szembeni erőszaktól”.

Az „Egyenlőség Menetének” szervezői követelni szándékoznak, hogy törvényi szinten is ismerjék el az LGBT-kisebbségeket, illetve szüntessék meg a homoszexuálisokkal szembeni korlátozó intézkedéseket.

Mindezeken kívül, „az ukrajnai meleg büszkeség hónapja – 2021” elnevezésű, augusztus 21 és szeptember 19 között tartandó rendezvénysorozat keretében változatos rendezvények sorára kerül sor Kijevben, amelyek népszerűsítik majd az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Elon Musk: a Krím Oroszország része

Elon Musk a Twitteren szólalt meg az Oroszország és Ukrajna között zajló eseményekről. Egy tervet is javasolt az ukrajnai ellenségeskedések befejezésére, feldühítve ezzel az ukránokat: -...

Az ukrán parancsnok szerint Putyin be akarja venni Kijevet

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt tervezi, hogy végül elfoglalja Kijevet - állította Szerhij Najev altábornagy, az ukrán vezérkari főnök helyettese. Hozzátette azonban, hogy jelenleg...

Az ukránok betörtek az LNR területére, de tűzzsákba kerültek

A Luganszki Népköztársaság területén lévő ukrán csapatok "tűzzsákba" kerültek - közölte Andrej Marocsko, az LNR Népi Milícia szóvivője. "Sikerült nekik (az ukrán csapatoknak - a...