„Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik” – mondotta Virág elvtárs a “Tanú” c. filmben, Bacsó Péter örökérvényű filmművészeti remekében. De a mostani helyzetben már Virág elvtárs is csak kapkodná a fejét:
A jelentés a harci cselekmények beszüntetéséről és a demarkációs vonalról smafu
A demarkációs vonal kijelöléséről és az arról való megegyezésről szóló jelentések nem fedik a valóságot, mondja az Ukrán Hadsereg.
Kijev nem értett egyet, nem egyezett meg a demarkációs vonalakról a milíciával, mondta el az Ukrainskaya Pravda nevű ukrán lapnak szombaton Vladislav Seleznev, az „anti-terrorista hadműveletek” parancsnokságának szóvivője.
„A jelentések arról, hogy megegyeztek demarkációs vonalról és a demilitarizált övezet létrehozásáról a hadviselő felek között egy megállapodásban egyrészt valótlanak, másrészt még korai is volna ilyesmiről beszélni, mert a dokumentum (az erről szóló) nem lehet addig szignálva, amíg egyes rendelkezései aggályokat idéznek elő és aggodalmakra adhatnak okot.” – jegyezte meg Seleznev.
Közben Seleznev viszont megerősítette, hogy „mi nem távolodhatunk el a Minszki megegyezésektől és pontosan összhangban kell velük cselekednünk”. A Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács korábban sem erősítette meg az önmaga által kikiáltott Donyecki Köztársaság és Kijev közti megállapodást a demarkációs vonal kijelölésének eléréséről és az arról való megegyezésről, ahogy Andrey Lysenko is elmondotta:
„Mi hivatalosan kijelentjük, hogy a feladása akárcsak egyetlenegy kis településnek is sosem került még csak megfontolásra sem” – jelentette ki Lysenko.
A Donyecki Köztársaság első miniszterelnök-helyettese Ravil Khalikov mondotta el korábban a Tass orosz hírügynökségnek (ahogy arról mi is beszámoltunk tegnap, ITT: https://oroszhirek.hu/index.php/politika/3961-a-donetski-koztarsasag-megallapodott-ukrajnaval-a-demarkacios-vonalrol ), hogy a hadviselő felek megállapodást értek el a demarkációs vonal és a demilitarizált zóna kialakításáról.
„Hozzáfűzhetem azt, hogy az ukrán fél végül elfogadta azt a demarkációs vonalat, amit mi húztunk meg ceruzával a térképen. Az ő verziójuk szerint nekünk kellett volna még számos lakott települést feladni, de nem fogadtuk el, s végül hosszú távú megbeszélés után a mi verziónk került adaptációra” – mondta el Khalikov tegnap.
Khalikov tegnapi szavai szerint a demarkációs vonalról szóló megállapodás október 8.-án lett tető alá hozva.
megjegyzés: ember legyen a talpán, aki el tudja választani már itt, mi igaz, mi nem.