Dmitrij Medvegyev szerint Oroszországban meg kell gyorsítani az új nemzetközi pénzügyi központ létrehozására irányuló munkát. Csütörtökön az orosz Központi Bankban tartott tanácskozáson az államfő szorgalmazta, hogy maximális gyorsasággal készítsék el az elsődleges intézkedések tervét. Az államfő szerint ennek az intézkedési tervnek nemcsak az ország pénzügyi piaca modernizálásának programját kell tartalmaznia, hanem a potenciális befektetők számára vonzó feltételek részletes elemzését is. A befektetőknek Oroszországba való ékezésük pillanatától meg kell kapniuk a sokoldalú támogatást. Ma elsősleges feladatunk, hogy az orosz pénzügyi és hitelpiacon vonzóvá tegyük a munkafeltételeket a külföldi befektetők számára. Ez a feladatok és a problémák egész sorát jelenti. Ide nemcsak a törvénykezésünk tartozik, bár annak elsődleges a jelentősége. Ide tartozik az is, ahogyan a hatalmi szervek betartják a törvénykezést, az, amilyen formában megvalósul az üzletemberek jogainak, törvény által védett érdekeiknek védelme. Azoké is, akik ezután jönnek a piacunkra. És végül ide tartoznak egyszerűen a komfortos munkafeltételek.
Itt elsősorban a vízum beszerzésével, a külföldieknek nyújtandó jogi segítséggel kapcsolatos kérdésekről van szó. Nemrégiben született meg az a törvény, amely értelmében a magasan képzett külföldi szakemberek gyorsabban és hosszabb időre jutnának a szükséges okmányok birtokába. Ugyancsak gondolni kell arra is, hogy ezek a szakemberek lakást kapjanak, családtagjaik részesüljenek a szociális garanciákban.
Alekszej Kudrin pénzügyminiszter részletesen beszámolt azokról a reális lépésekről, amelyek a külföldi befektetők és pénzügyi szakemberek munkájához szükséges jogi közeg javítását szolgálják. Szerinte az új nemzetközi pénzügyi központ kialakítását azzal lehetne elkezdeni, hogy az oroszországi tőzsdéken elhelyeznék FÁK-országok kötvényeit és valutáit. Kudrin közölte, hogy a nemzetközi index szerint Oroszország a nemzetközi pénzügyi központok létrehozásához erőforrással rendelkező országok listájának élén van, olyan hagyományos tőzsdei központokkal egy sorban, mint Dubai, Peking és Sanghaj.
a szerző politológus