Az évértékelő beszéd, amelyet Joe Biden amerikai elnök csütörtök este tartott, „a legrosszabb volt… amit valaha mondott” – állította elődje, Donald Trump. A republikánus, aki a novemberi elnökválasztáson a hivatalban lévő elnökkel száll szembe „óriási félremagyarázással és hazugságokkal” is vádolta Bident.
A demokrata 68 perces beszéde során többször is nekiment Trumpnak anélkül, hogy név szerint említette volna; ehelyett „elődömként” hivatkozott rá. A 81 éves politikus emellett többször felemelte a hangját, és Franklin Roosevelt elnökhöz hasonlította magát 1941 januárjában.
A Truth Social platformján pénteken közzétett posztok sorában Trump „dühösnek, polarizálónak és gyűlölettel telinek” minősítette politikai ellenfele beszédét, és „országunk szégyenének” nevezte.
A republikánus visszautasította az elnök azon vádjait is, hogy „meghajolt” Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt. Ehelyett a jelenlegi államfő volt az, aki „Putyin és Hszi, és gyakorlatilag minden más vezető bábjává vált” – állította Trump.
Biden beszédében kijelentette, hogy célja „felébreszteni ezt a kongresszust” – nyilvánvalóan arra utalva, hogy a republikánus képviselők blokkolják az Ukrajnának szánt 60 milliárd dollárt is tartalmazó hatalmas külföldi segélycsomagját. Az elnök azt állította, hogy ellenfelei a kongresszusban „azt akarják, hogy visszalépjünk a világban betöltött vezető szerepünktől”.
Az időskori demencia tüneteivel küzdő demokrata elnök a 2021. január 6-i Capitol Hill-i zavargásokra is kitért, és arra figyelmeztetett, hogy bár a „lázadók” kudarcot vallottak, „a fenyegetés továbbra is fennáll, és a demokráciát meg kell védeni”. Biden azzal vádolta Trumpot és más republikánusokat, hogy igyekeznek „eltemetni az igazságot” azokkal az eseményekkel kapcsolatban.
Az idős korával és azzal kapcsolatos széles körű aggodalmak közepette, hogy alkalmas-e a hivatal betöltésére, Biden megpróbálta előnyként feltüntetni előrehaladott éveit, mondván:
„Amikor az ember eléri az én koromat, bizonyos dolgok világosabbá válnak, mint valaha”.
A hét eleji szuper keddi előválasztások során Trump a tétre menő 15 államból 14-et besöpört, és 995 republikánus kongresszusi küldöttet szerzett. Egyetlen ellenfele, Nikki Haley nem sokkal később kiszállt a republikánus jelöltségért folytatott versenyből.
Biden is győzött a demokrata előválasztásokon, megnyitva az utat a két politikai „ősellenség” novemberi visszavágója előtt.