A moszkvai rendőrség adatai szerint mintegy 300 ezer ember köszöntötte az új évet az orosz főváros központjának utcáin és terein. A legtöbben idén is a Vörös téren ünnepeltek. A hatóság tájékoztatása szerint nem történt rendkívüli esemény szilveszter éjjelén, összesen 58 tűzesethez riasztották a tűzoltókat a tízmillió lakosú Moszkvában. 17 ember sérült meg valamilyen pirotechnikai eszköz használata közben. Dmitrij Medvegyev orosz elnök ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy pontosan 20 évvel ezelőtt első alkalommal ünnepelték az újévet Oroszország nevű államban. Olyan nevű országban, amelynek jó hírnevet szereztek elődeik dicső tettei, akiknek több évszázad alatt sikerült hatalmas méretű, erős országot megteremteniük. A mi feladatunk: megőrizni azt, élenjáró államot felépíteni, ahol mindannyiunk számára kellemes és érdekes lesz az élet – mondta az államfő.
A Russia Today hírtelevízió felvétele: