Az Állami Dumában reagáltak az ukrán haditengerészet főparancsnokának legutóbbi kijelentésére, ami szerint teljes értékű hadműveletekre készülnek Oroszország ellen.…
A választásra jogosultak közel 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, a többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek…
Oroszország módosított alkotmánya csakis az oroszok jóváhagyásával lép hatályba - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a választókhoz…
Megindult a vasúti teherforgalom kedden az orosz szárazföldi Krasznodari területet a Kercsi-szoroson át a Krím félszigettel összekötő Krími…
Oroszország abból indul ki, hogy Lengyelország tudatában van annak, mibe kerül "frontállami" státusba kerülni, egyebek között a saját…
Csütörtökön megkezdődött Oroszországban az alkotmánymódosításról szóló nemzeti szavazás. Az első szavazóhelyiségek az ország távol-keleti részén nyitottak ki. A…
Ki kell állni a történelmi igazság mellett, miszerint a hitleri és a vele szövetséges haderő zömét a Vörös…
Élő közvetítés Moszkvából, ahol a mai napra ütemezték át a május 9-i katonai díszszemlét a második világháborúban aratott…
Megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter gázt…
Nem zárta ki a 2024-es elnökválasztáson való indulásának lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz államfő a Rosszija 1 tévéállomás által…
Az Európai Unió egy évvel, 2021. június 23-ig meghosszabbította a Krím és Szevasztopol Oroszországgal történő újraegyesülése nyomán bevezetett…
Orosz állampolgárságért folyamodott Natalia Oreiro, uruguayi-argentin énekes- és színésznő - közölte hétfőn a TASZSZ. Elhatározásáról Oreiro maga számolt…
Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles (mintegy 73 milliárd dolláros), 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a…
Magyarország kész megkezdeni a tárgyalásokat, hogy teljes jogú tagként csatlakozzon az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz - jelentette ki Varga…
Valószínűleg külön is találkozik majd egymással Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a "normandiai négyek" csúcstalálkozóján…
Oroszország nem fogja elsőként visszavonni az ellene elrendelt szankciókra válaszul bevezetett importkorlátozásokat - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz…
Hetven százalékra kell növelni a közeljövőben és ezen a szinten tartani a korszerű fegyverek arányát az orosz hadseregnél…
Újabb kísérleteket készül elvégezni az idén a Cirkon típusú hiperszonikus hajóelhárító rakétával az orosz Északi Flotta - közölte…
Oroszország senkit sem kíván megtámadni, az "orosz fenyegetés" puszta kitaláció - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai…
Veszélyt jelentene a civilizációra a szénhidrogénekről való teljes lemondás - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai…