2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Szijjártó: jó esély van arra, hogy a NATO-csúcson sikerül elkerülni az ukrajnai háború eszkalációját

Jelen állás szerint jó esély van arra, hogy a NATO csúcstalálkozóján sikerül elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának kockázatát és felelősségteljes döntést hozni Ukrajna tagsági perspektívájáról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Vilniusban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a kétnapos ülésre érkezve, hogy Magyarország számára a legfontosabb a NATO azon korábbi világos döntésének megerősítése, amely szerint a katonai szervezet nem részese az ukrajnai fegyveres konfliktusnak, és mindent elkövet az eszkaláció megakadályozása érdekében.

“Ez nekünk, a szomszédságban élőknek, rendkívül fontos, hiszen hogyha egy háború eszkalálódik, akkor az először a földrajzi szomszédság számára jelent veszélyt, nem a több ezer vagy több száz kilométerrel odébb fekvő országok számára” – mutatott rá.

“Ennek a kontextusában kell értelmezni minden más kérdést, a NATO és Ukrajna jövőbeni viszonyának alakulását is például” – tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban aláhúzta, hogy van egy tábor, amely az utóbbi időben határozottan érvelt amellett, hogy Kijevnek ezúttal világos menetrendet kell kapnia a csatlakozásra vonatkozóan. Szavai szerint ezzel szemben állnak azok, akik felelősségteljesen gondolkodnak és folyamatosan óvatosságra intettek – mondta.

“Így voltunk ezzel mi is, egy darabig legalábbis a nyitott fórumokon egyedül, a zárt ajtók mögött azért többen is. Közülük azért jó néhányan most az elmúlt napokban kiléptek a napfényre, és világossá vált, hogy azért sokan felelősségteljesebben gondolkodnak a kérdésről, mint ahogy az tűnhetett” – mondta.

“Nyilvánvalóan egy háborúban álló ország felvétele a NATO-ba fel sem merülhet (..) Ez azonnal háborús kockázatot jelentene az egész szövetség számára” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy jó esély van arra, hogy e téren felelősségteljes döntés szülessen, a csúcstalálkozó záródokumentumának tervezetében ugyanis nem szerep semmilyen konkrét időpont a csatlakozást illetően, gyakorlatilag csak a még 2008-ban Bukarestben jóváhagyott nyilatkozatra utalnak vissza, amelyben az állt, hogy “Ukrajna majd valamikor a NATO tagja lehet adott esetben”.

Kiemelte, hogy az ukrán éves programokat majd a tagállami külügyminiszterek értékelik, márpedig a NATO nem pusztán katonai, hanem egyben értékalapú szövetség is, így ezek a szempontok is számítanak a belépés ügyében.

Aláhúzta: ilyen fontos érték például a nemzeti kisebbségek jogainak védelme, ez elvárásként szerepel is Ukrajna felé, és Magyarország kiemelt figyelmet fog fordítani erre a kérdésre, ez hangsúlyos szerepet játszik majd a kormány álláspontjának kialakításában.

A miniszter üdvözölte, hogy a zárónyilatkozat aktuális tervezete világosan fogalmaz annak kapcsán is, hogy Ukrajna adott esetben akkor kaphat meghívást a jövőben, ha teljesíti a feltételeket, tehát nincs “semmifajta elkötezelődés”.

“… a dolgok mostani állása szerint jó esély van arra, hogy elkerüljünk egy abszolút felelőtlen döntést, elkerüljünk egy olyan döntést, amely a háború eszkalációjának óriási kockázatával járna” – közölte.

“Ha nem változik a szövegtervezet a következő néhány órában, akkor azt hiszem, hogy megnyugtatóan érhet véget a NATO-csúcs, a legveszélyesebb, legfelelőtlenebb döntést sikerül elkerülni” – tette hozzá.

A svéd csatlakozás ratifikációjával kapcsolatban közölte, hogy a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt benyújtotta az erről szóló előterjesztést az Országgyűlésnek.

“Nyilvánvalóan ezt azért tettük, mert támogatjuk a ratifikációt, hogy ha nem támogatnánk, akkor nem terjesztettük volna be. Tehát ez egy technikai kérdés, hogy a ratifikációs folyamatot a parlament mikor zárja le” – jelentette ki.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó