2022, október 4.
10.6 C
Budapest
11 C
Moszkva

Szijjártó: a magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva

A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen “minden oltóanyagunk onnan származott” – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország különböző fertőző betegségek elleni, nemzetközi viszonylatban is kimagasló átoltottsága legnagyobb részben orosz oltóanyagoknak köszönhető.

A miniszter rögzítette: a kormány feladata annak biztosítása, hogy ha a világ bármely pontján biztonságos vakcinát fejlesztenek ki, akkor az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon. Ennek jegyében állapodtak meg az orosz egészségügyi miniszterrel arról, hogy magyar orvosok és járványügyi szakemberek a helyszínen tanulmányozhatták az orosz vakcina fejlesztésének és gyártásának folyamatát. Az orosz laboratóriumok meglátogatását követően a küldöttség tagjai a legmodernebb technológiai színvonalról és a legmagasabb szintű szakmai hozzáértésről számoltak be – emlékeztetett Szijjártó Péter.

A miniszter rendkívül felelőtlen dolognak nevezte, hogy “baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját, politikai kérdést akarnak csinálni az Oroszországban gyártott oltóanyagok ügyéből“.

Szijjártó Péter szerint “jobb lenne, ha a baloldali politikusok nem rombolnák a magyar egészségügyi szakemberekbe vetett bizalmat, nem akadályoznák a védekezést és nem csinálnának politikai kérdést az oltásból (is)”.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Tombolnak az indulatok Kijevben, mert késnek az EU segélyek

Az Európai Unió által Ukrajnának nyújtott gazdasági segély késedelme "elfogadhatatlan", és a katasztrófa elkerülése érdekében meg kell oldani - figyelmeztetett egy magas rangú ukrán...

Elon Musk: a Krím Oroszország része

Elon Musk a Twitteren szólalt meg az Oroszország és Ukrajna között zajló eseményekről. Egy tervet is javasolt az ukrajnai ellenségeskedések befejezésére, feldühítve ezzel az ukránokat: -...

Az ukrán parancsnok szerint Putyin be akarja venni Kijevet

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt tervezi, hogy végül elfoglalja Kijevet - állította Szerhij Najev altábornagy, az ukrán vezérkari főnök helyettese. Hozzátette azonban, hogy jelenleg...