Különösen veszélyes Kelet-Európára nézve, hogy az Egyesült Államok az orosz határok közelébe telepít rakétákat – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szerdán.
Hozzátette: azzal, hogy Amerika Lengyelországba és Romániába telepít rakétarendszereket, még inkább „közelebb húzódik” Oroszország határaihoz, így háború esetén ezeket a rakétákat próbálná meg először kilőni Oroszország.
Rámutatott: a jelenlegi helyzet sokban hasonlít a kubai rakétaválságra. Az amerikaiak 1962-ben úgy döntöttek, hogy Törökországba, Olaszországba és Nagy-Britanniába is telepítenek néhány olyan rakétát, amely bevetéskor akár a Szovjetunió belső területeit is elérte volna.
Oroszország válaszul rakétákat szállított az Egyesült Államok partjainak közeléhez. A felek végül megoldották a helyzetet, mindkét részről kivonták a rakétákat, és az ilyen helyzetek kezelésére létrehoztak egy forródrótos összeköttetést Moszkva és Washington között – emlékeztetett.
A kubai rakétaválság tanulság kellene, hogy legyen a mostani helyzetben is – hangsúlyozta a szakértő.

Kis-Benedek József kitért arra is, hogy az ügy megoldására kilátásba helyeztek egy NATO-orosz találkozót, továbbá egyes hírek szerint a hétvégén az amerikai és az orosz elnök is részt vesz az oszakai G20-csúcstalálkozón, ahol szintén tárgyalhatnak.