2023, február 1.
5 C
Budapest
-0.1 C
Moszkva

Scholz: Washingtonnal egyeztetve döntünk a lengyelországi Leopard harckocsik Ukrajnába szállításáról

A német szövetségi kormány a kellő sürgősséggel napirendre veszi a lengyel kormány kérését német gyártmányú Leopard 2 harckocsik Ukrajnába szállításáról, és a washingtoni vezetéssel egyeztetve hoz döntést – mondta Olaf Scholz kancellár kedden Berlinben.

A kormányfő a Die Welt című lap Gazdasági csúcstalálkozó című fórumán a lap hírportálján közölt beszámoló szerint rámutatott, hogy a hadiipari exportot szabályozó előírások határozzák meg azt az eljárást, amellyel dönteni kell a külföldön értékesített német termékek továbbadásáról harmadik országnak.

Ezt az eljárást le is folytatják, és a lengyel kérést az ügy által megkövetelt sürgősséggel kezelik – tette hozzá Olaf Scholz.

Olaf Scholz a nem nyilvános fórumon a Die Welt beszámolója szerint hozzátette, hogy a kérés jóváhagyását a washingtoni vezetéstől teszik függővé. Mint mondta, “soha nem egyedül cselekszünk, hanem szorosan egyeztetve legfontosabb partnereinkkel, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal”.

A német lakosság támogatja ezt az alapelvet, és a kormány kitart mellette – húzta alá a kancellár.

A lengyel kormány keddi tájékoztatása szerint hivatalosan megkérték a német kormányt arra, hogy járuljon hozzá a lengyel hadseregnek vásárolt Leopard 2 harckocsik egy részének – korábbi adatok szerint 14 darab – átadásához az orosz támadás ellen védekező ukrán erőknek.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: már a fogyatékkal élőket is besorozzák az ukránok

Már mozgósíthatják azokat az ukránokat, akik egészségi állapotuk miatt korlátozottan vagy nem alkalmasak a katonai szolgálatra - jelentette a helyi média Roman Horbacsra, az...

A Kreml szerint nagy lesz a lelkesedés a nyugati tankok megsemmisítésére

Az orosz vállalkozások és tisztviselők által a nyugati haditechnikai eszközök ukrajnai megsemmisítéséért felajánlott pénzjutalmak elkerülhetetlenül több lelkesedőhöz fognak vezetni, akik hajlandóak lesznek vállalni a...

Megkezdődött a Kijev által ellenőrzött kulcsfontosságú város bekerítésének befejezése

Az orosz csapatok most arra készülnek, hogy megtámadják az egyetlen utat, amelyen keresztül Kijev utánpótlást tud biztosítani az Artemovszkban (Bahmutban) állomásozó csapatoknak - állítja...