2023, október 2.
24 C
Budapest
13.3 C
Moszkva

Putyin: Ukrajna 259 harckocsit veszített az ellentámadás kezdete óta

Ukrajna az ellentámadásának kezdete, június 4-e óta 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden katonatiszteket fogadott a Kremlben.

“Csak az orehovói (orihovei) irányban, amelyet az ellenség a fő csapásiránynak tart, és csak az elmúlt hét nap alatt az ellenség 280 egységnyi haditechnikát, köztük 41 harckocsit és 102 páncélozott járművet veszített” – hangoztatta az orosz elnök.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a támadásokkal próbálkozó ukrán hadsereg az elmúlt nap folyamán mintegy 600 embert veszített, közülük mintegy 325-öt a Donyec körzetében vívott harcokban. A megsemmisített katonai objektumok között nevezett meg egyebek között egy vezetésipontot, egy kommunikációs központot és két lőszerraktárt.

Andrej Marocsko, a luganszki népi milícia nyugalmazott alezredese kedden a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán hadsereg tiltott vegyi fegyvert vetett be Szoledarnál. Mint mondta, a robbanás után keletkező füst bőrsérülést és eszméletvesztést okoz.

Ramzan Kadirov csecsen vezető közölte, hogy Belgorod megyében az Ahmat különleges egység közreműködésével diverzánsok betörését akadályozták meg.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Biden: nem sok idő maradt Ukrajna támogatására

Joe Biden amerikai elnök felszólította a kongresszust, hogy "hagyja abba a játszadozást", és minél előbb szavazzon egy Ukrajnának szánt külön segélycsomagról, hogy az Ukrajnának...

Wallace: Ukrajna győz, de a fiatalabbakat kell már mozgósítania

Ben Wallace volt brit védelmi miniszter azt állította, hogy Kijevnek sikeres lesz az ellentámadása, de a lendület fenntartásához és a "munka befejezéséhez" Volodimir Zelenszkij...

FAZ: Oroszország a szankciók ellenére jelentősen növelte a hadiipari termelését

A példátlan nyugati szankciók ellenére az orosz hadiiparnak sikerült jelentősen bővítenie a termelést az ukrajnai konfliktus kezdete óta - jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung...
spot_img

Videó