2023, február 9.
-1.1 C
Budapest
-1.8 C
Moszkva

Putyin szibériai szabadságra utazott

Két napig Szibériában vakációzott Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Sojgu védelmi miniszter társaságában – mondta el Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

Közölte, hogy Putyin szerda estére tér vissza Moszkvába, ahol csütörtökön fogadja majd Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, és részt vesz majd a BRICS csoport – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – vezetőinek online csúcstalálkozóján.

Az orosz elnök korábban Vlagyivosztokban részt vett a Keleti Gazdasági Fórumon, majd felkereste az orosz-kínai határ közelében fekvő Blagovescsenszk várost.

Peszkov nem közölte, hogy Szibériában pontosan hová utazott el Putyin, csak annyit árult el, hogy a programjában tajgai és hegyi túrák szerepelnek. Megígérte, hogy az elnöki vakációról készült fotókat és videófelvételeket közzé fogják tenni a Kreml honlapján.

A szóvivő nem zárta ki, hogy a katonai tárca vezetőjének módja volt megvitatni az államfővel az új szibériai városok létrehozására vonatkozó elképzeléseit. Korábban Sojgu arra tett javaslatot, hogy Szibériában építsenek fel több nagy tudományos és ipari központot. A miniszter elképzelése szerint ezek 300-500 ezres, vagy akár egymillió lakosú városok lehetnek.

Augusztus végén Peszkov azt mondta, hogy az elnöknek imponált az ötlet, de megjegyezte, hogy “ez ambiciózus, nagyszabású elképzelés, ezért gondosan, aprólékosan meg kell vitatni és elő kell készíteni”.

Putyin már többször időzött Sojgu társaságában Szibériában. Legutóbb márciusban járt vele a tajgában és a Tuvai Köztársaságban.

[jnews_hero_13 hero_style=”jeg_hero_style_4″ include_post=”25677″]

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Foreign Policy: Ukrajna a következő 10 napban hatalmas orosz invázióra számít

Moszkva több százezer katonát összpontosított az ország keleti részén, brutális taktikával és emberhadjáratokkal igyekszik megtörni az ukrán fegyveres erők védelmét - írja a Foreign...

Amerikai képviselő: az USA fejezze be az ukrán hadsereg finanszírozását

Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia azzal, hogy dollármilliárdokat küldjön Ukrajna hadseregének megerősítésére - jelentette ki Matt Gaetz republikánus képviselő hétfőn a képviselőházban tartott...

Videó: leégett az Ukrajnának drónokat szállító amerikai katonai gyár Lettországban

Nagy erejű tűz ütött ki az amerikai Edge Autonomy katonai drónokat gyártó vállalat üzemében a Riga melletti Marupe-ban. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy...