Egyre gyakrabban hallani emberektől – még ellenzéki politikusoktól is- hogy Oroszország legjobb érdeke Vlagyimir Putyinnak a főhatalomban maradnia (az elnöki székben) amíg csak lehetséges. Máskülönben – azt mondják – a dolgok még rosszabbak lehetnének.
Egyetértek az érvvel, egy kifogással: HA Putyin hatalmat veszít, a Nyugat számára a dolgok szintén még rosszabbak lehetnének. Ez talán eretnekségnek hangzik egyesek számára, de csak hallgass meg engem ezzel kapcsolatban.
A legutolsó – a Levada Center- által rendezett közvélemény-kutatáson Putyin (cselekményeinek) jóváhagyási rátája (akik egyetértenek vele) kissé csökkent ugyan a (augusztus) hónap kezdetétől , valószínűleg a legújabb (az Oroszországot szankcionált államok ellen hozott viszont – szankciók) élelmiszer-import behozatali tilalom miatt, de ennek ellnére az aktuális elfogadottsága (az elnöknek) 85,5%-os általánosan az országban, s ez minden mérce szerint lenyűgöző eredmény (ilyen nehéz időszakban).
A csillagászatian magas támogatottságát, megfigyelők a mostanában történt eseményeknek tudják be, ukrán-válság, Nyugati szankciók, melyek úgy hatnak az orosz emberekre, mint megvadult bikára a vörös zászló látványa.
Ez megmagyarázza az elnök népszerűségének megugrását, de azt nem, hogy a nép által számára adott minősítések miért maradnak következetesen és egyenletesen magasak egészen azóta, mióta 199O-ben először szolgált, mint miniszterelnök, a korábbi orosz elnök, Borisz Jelcin alatt. Ritka, hogy bármely politikus bármely államban ilyen támogatást élvezzen ilyen hosszú ideig.
Az egyik oka Putyin népszerűsége emelkedésének az orosz nép tradicionális mentalitásában fekszik, akik hajlamosak kevésbé hinni saját erejükben, mint amennyire hinni tudnak egy nemzetmentő hősében.
Egy sor szovjet vezető eltűnését követően (mint Leonyid Brezsnyev aki szenilis volt, Jurij Andropov aki félig-élt már csak, Konstantin Csernyenkó aki félig már halott volt, Mikhail Gorbacsov, aki jól beszélt, rosszul vezetett, és a hataloméhes de részeges Borisz Jelcin) az orosz emberek remélték, hogy végre már 2nyernek a lottón” és végre érkezik egy vezető, akibe elhelyezhetik a teljes bizadalmukat.
Az oroszok többsége meg volt arról őszintén győződve, hogy Putyin az egyetlen ember, aki képes megvalósítani a „nemzeti projekteket” pl. levenni az ötödik és a hatodik generációs harci repülőgépeket a tervezőasztalról és fel tudja tenni őket az égbe, képes felemelni a nyugdíjakat európai szintre, meg tudja oldani a demográfiai problémát, kiirtani a korrupciót, elkezdeni a sarkvidéki fúrásokat, felpörgetni a gazdaságot és így tovább – azaz talpra állítani az országot.
Ilyen (kaliberű) elvárásokkal szembenézni …a legtöbb vezető nem bírná megtartani a köznép bizalmát ilyen hosszú ideig. Szóval pontosan mi az ő titka? Azzal ellentétben, amit sok liberális ellenzéki vezető állít, az oroszok nem merő butaságból támogatják az elnököt. Ez csak a hagyományos tradicionális prioritások helybenmaradásának jele Oroszországban.
Vezetői hivatali ideje alatt Putyin elért egy hatalmas áttörést az orosz emberek róla való vélekedésében. Ő továbbra is „kapaszkodik” az ország belügyeibe – az emberek szemében egy tagadhatatlan jel az előrehaladásban, az 199O-es évek Jelcini káosza után.
Igen, Putyin elnyomja az ellenzéket, de sok ember nem veszi figyelembe/nem fontolja meg ennek legfőbb hátrányát, mert egyébként is csak pici hasznát látják az ellenzéki politikusok (egyáltalában vett) létezésének. Az orosz nép téved ebbéli hitében? Természetesen, de a hiba az ellenzék oldalán is ott van. Évtizedek óta az ellenzék megbukott az orosz nép többségével való kapcsolatba lépésben és\vagy nem tudott nekik adni egy élet – és fejlődőképes alternatívát.
Putyin „üldöz” egy külpolitikát, ami a Nyugattól független, s amely (fajta politikai – tehát a különutas) megközelítés támogatást vált ki az orosz emberekből. A kormány nem nagyon találkozik a szociális kötelezettségeivel, de legalább jól menedzseli a minimum-elvárásokat (azok teljesítését) így boldogan tartja a népet.
Putyin szintén – lassan de nagyon biztosan – helyreállítja a hadsereget (kiképzés- felszereltség – megbecsültség – amit Jelcin elrontott) és a hadsereg egy olyan dolog, ami mindig is fontos volt a patrióta érzelmű honpolgárok számára. A lista folytatódik.
Természetes, hogy részletes vizsgálat alatt sok „pro” és „kontra” dologra lennénk figyelmesek, de azok nem nyilvánvalóak az alkalmi szemlélő számára, aki hajlamos arra, hogy például rá, hogy figyelmen kívül hagyja a korrupciót és a túl nagyra nőtt kormányzati bürokráciát.
De nagyon hasonló okokból, és Putyin lenyűgöző népszerűsége ellenére a politikai barométer jelenleg „felhős”. Oroszország most útelágazásnál áll, és hasonló esélyekkel néz szembe a sikerrel, csakúgy mint kudarccal. Néhány változás mostmár elkerülhetetlen. És az orosz történelemben a változás mindíg fájdalmas volt és nem is mindig vezetett szükségszerűen javuláshoz.
Hosszú hatalomban töltött ideje ellenére, Putyin sohasem vált igazán népe megmentőjévé. A legjobb, amit elért, hogy olyan mint egy nővér, aki hideg borogatást alkalmaz a lázas orosz állam fején.
Mint korábban, Oroszországban hiányoznak a hatékonyan funkcionáló politikai, szociális, gazdasági rendszerek. Az ország nem rendelkezik Putyin politikai utódjával sem: az orosz hierarchiában senki nem tudja magáról elmondani, hogy az övé a No2. azaz a második számú vezetői pozíció.
És még ha ilyen személy megjelenne is, nincs rá garancia, hogy tudná váltani Putyint jobban mint néhány „fekete ló”, akik az uralkodó eleit által kézzel megjelöltek. És mondjuk azt se feledjük el, hogy Putyin magaga volt a „fekete ló” mikor annak idején váltotta Jelcint ( 1999. augusztus 9-én Borisz Jelcin hivatalban lévő elnök – a következő évben esedékes elnökválasztást megemlítve – televíziós nyilatkozatban jelentette be: „Most elhatároztam, hogy megnevezem azt a személyt, aki véleményem szerint képes konszolidálni a társadalmat… ”, és Vlagyimir Putyint nevezte meg. )
A fenti dilemma megmagyarázza a félelmeket azzal kapcsolatban, hogy egy nap Putyin elhagyja a színpadot. És az vészterhesen teli ismeretlen – lehetséges- következményekkel Oroszország – és figyelembe véve annak geopolitikai jelentőségét – a világ számára is.
Pjotr Romanov – The Moscow Times-
(a szerző újságíró és történész)
