2022, augusztus 19.
36.3 C
Budapest
25.9 C
Moszkva

Putyin: Moszkva bármilyen amerikai kormányzattal kész az együttműködésre

Oroszország kész az együttműködésre az új amerikai kormányzattal, bármilyen legyen is annak összetétele – jelentette ki Vlagyimir Putyin egy csütörtöki moszkvai beruházási konferencián.

“Elfogadjuk az amerikai nép bármilyen döntését, és bármilyen kormányzattal együtt fogunk működni” – mondta az orosz vezető.

“Mi mindenesetre nyugodtak vagyunk” – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy a hivatalban lévő kormányzat 46 alkalommal vezetett be új szankciókat Oroszország, annak jogi személyei és gazdasági szereplői ellen.

“Ilyen még sohasem volt, de ugyanakkor az előző évben az áruforgalom 30 százalékkal nőtt, bármily furcsa, a korlátozások ellenére is” – hangoztatta.

Méltatta, hogy a két ország hatékonyan működött együtt az energiapiacok stabilizálásában. Mint mondta, Donald Trump amerikai elnök ebben a folyamatban “aktív és nagyon hatékony” szerepet játszott, ami arról tanúskodik, hogy a két országnak a többi között a gazdasági szférában is vannak közös érdekei.

Putyin azt mondta, hogy nem kíván foglalkozni az egyesült államokbeli politikai erőpróbával, mert megfogalmazása szerint Nyugaton képesek “bármibe beleakaszkodni” annak érdekében, hogy megpróbálják bebizonyítani Oroszország állítólagos beavatkozását az amerikai elnökválasztásba. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok szuperhatalom, amely rendkívül nagy hatást gyakorol a világra.

Úgy vélekedett, hogy Joe Biden demokrata párti elnökjelölt csapatának néhány elképzelése, egyebek között az egészségügy területén, komoly költségvetési kiadásokhoz vezethet, de nem rossz. Az európai szociáldemokratákéhoz hasonlította az amerikai demokraták szociális elképzeléseit. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok a versenyben nem piaci eszközökkel lép fel a Gazprom ellen, és hogy saját energiaipari vállalatainak tesz rosszat azzal, hogy akadályozza tevékenységüket az orosz piacon.

Marija Zaharova külügyi szóvivő szintén azt hangoztatta, hogy Moszkva kész tárgyalni és együttműködni az amerikai elnökválasztás győztesével, bármilyen legyen is a pártállása. Kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok a választás után belátja majd, hogy az oroszellenes politikával saját magának is árt, és hogy az olyan súlyos nemzetközi problémákat, mint a fegyverzetellenőrzés, a regionális konfliktusok vagy a világjárvány elleni küzdelem, csakis a világpolitika szereplőinek együttműködésével lehet megoldani.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...

Videózott a kanadai zsoldos az ukrán fronton, majd elmenekült Ukrajnából

A nemrégiben Herszon közelében végrehajtott bevetés - amelyet részben a National Post rendelkezésére bocsátott, a harci káoszról készült egyperces videófelvétel is megörökít - Paul...