Oroszország csaknem teljesen megújította hadászati nukleáris erőit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orosz fegyvergyártás történelmi központjában, Tulában pénteken megtartott fórumon.
„Mára már csaknem teljesen, 95 százalékban megújítottuk a stratégiai nukleáris erőket, a haditengerészeti komponensüket majdnem 100 százalékban. Ez jó, megbízható hátország a stratégiai biztonságunk szempontjából” – mondta.
„Ugyanilyen eredményeket fogunk elérni a hadsereg és a haditengerészet hagyományos fegyverek teljes skálájával való felszerelésében, beleértve az ígéretes új generációs modelleket is” – tette hozzá.
Az állította, hogy a legújabb orosz fegyverek fölényben vannak a NATO-megfelelőikkel szemben, „ez nyilvánvaló tény”.
Putyin méltatta az orosz hadiipar termelési tempóját, valamint termékeinek mennyiségét és minőségét. Elmondta, hogy a harckocsigyártás a háború kezdete óta az ötszörösére, a gépjárműveké pedig a hétszeresére nőtt, ami „tisztességes mutató”.
Az elnök szerint csak az elmúlt másfél év alatt 520 ezer új munkahely jött létre az orosz hadiiparban, amely elsősorban ugyan a „különleges hadművelet” igényeit elégíti ki, de több milliárd dollár értékben tudott külföldre eladni.
Bejelentette, hogy az állami védelmi megrendeléseket gyakorlatilag 100 százalékban teljesítik, és kifejezte meggyőződését, hogy ez a jövőben is így lesz. Méltatta, hogy az elmúlt két év alatt nem csak az orosz hadiipari komplexum teljesített jól, hanem a gazdaság egésze stabilitást mutatott, ellenállt a példátlan külső nyomásnak és továbbra is stabilan fejlődik, annak ellenére, hogy összeomlást jósoltak neki. Azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban bemutatna egy gesztust, de nem fogja megtenni a jelenlévő sok nő miatt. Az államfő szerint az orosz gazdaság lett vált Európában a vásárlóerő-paritás tekintetében és úgy vélekedett, hogy ez a folyamat gyorsulni fog.
Putyin a drónokat nevezte a siker kulcsának a harctéren. Azt mondta, az győz, aki nem csak gyorsan reagál az ellenség által használt eszközökre, hanem „saját, hatékonyabb eszközöket is készít”.
„Az győz, aki mindezt gyorsabban teszi” – mondta.
Elismerte, hogy péntek reggel beszélt a vezérkarral arról, hogy az egyik frontszakaszon a helyzet „bonyolultsága” éppen a pilótanélküli légijárművekkel áll összefüggésben. Az hangoztatta, hogy rádióelektronikai bázis egy olyan terület, ahol még sokat kell dolgozni.
„Ez az egyik Achilles-sarkunk. De jó irányba haladunk. A horizont, hogy úgy mondjam, nem távolodik folyamatosan” – fogalmazott.
Utasította Gyenisz Manturov miniszterelnök-helyettest is, hogy a drónok elfojtása érdekében összpontosítson a mikroelektronika területén végzett orosz fejlesztések végrehajtására. Fontosnak nevezte, hogy ezeket a fejlesztéseket az ukrajnai katonai műveletek keretében használják fel.
Politikai témákra kitérve arról beszélt, hogy az ország lakosságának 90 százaléka támogatja a fegyveres erőket, akár adományokkal is, ami szerinte az ország egységének bizonyítéka és „abszolút megbízhatóan garantálja Oroszország győzelmét”. Kijelentette, hogy a Krímről és Donyec-medencéről meghozott döntések a társadalom hangulata alapján születtek.
Megismételte álláspontját, miszerint az orosz katonák a mai neonácikkal harcolnak, akiket az gazdáik eszközként használnak az Oroszország elleni harcban, és hogy az „úgynevezett ukrán fegyveres erők”, mivel mentőautókra lőnek, terrorszervezetté váltak.