Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyományos, a nemzethez intézett újévi beszédében jelentős változásokat kívánt és megköszönte a népnek az Oroszországba vetett hitét.
Az államfő ünnepi beszédét először az ország távol-keleti részén sugározták a televíziók, ahol már beköszöntött a 2018-as év.
Számunkra az újév egy családi ünnep. Úgy ünnepeljük, mint gyerekkorunkba: ajándékokkal és meglepetésekkel, különleges melegséggel, jelentős változásokra számítva. Ezek megtörténnek, ha mind emlékezünk szüleinkről, gondoskodunk róluk, megbecsülünk minden velük töltött percet, ha folytatjuk gyermekeink megértését, a törekvéseiket és álmaikat, támogatjuk azokat, akik mellettünk állnak, akik igénylik támogatásunkat és nagylelkűségünket – mondta Putyin.
Beszédében az államfő kedvezőbb változásokat, jó egészséget, új gyermekeket és boldogságot kívánt.
Szeretném szívélyesen megköszönni mindenkinek, hogy hittek magukban és az országunkban, a munkájukban és az eredményeikben – mondta.
Putyin különleges jókívánságait fejezte ki az újév alkalmából azoknak, akik jelenleg is dolgoznak, katonai szolgálatot teljesítenek, kórházakban, repülőkön és vonatokon dolgoznak.
Együtt vagyunk ezen a gyönyörű újévi estén. A szolidaritás, a barátság és az Oroszország iránt érzett szeretet tesz minket erősebbé a jótettekhez és a kiemelkedő teljesítményhez – hangsúlyozta az államfő.
Az államfő sikereket és jólétet kívánt minden orosz állampolgárnak. Békét és jólétet a mi szeretett és egyetlen Oroszországunknak – mondta Vlagyimir Putyin.