A heves harcok, amelyek már több ezer ember halálát okozták Kelet-Ukrajnában, ott ahol nagyszámú orosz nemzetiségű ember él, népirtásnak minősülnek – állította Vlagyimir Putyin elnök, miközben parlamenti képviselők azt szorgalmazzák, hogy a Kreml ismerje el Donyeck és Luganszk függetlenségét.
Az orosz államfő kedden az Olaf Scholz német kancellárral folytatott tárgyalások végén tartott közös sajtótájékoztatón szólt a háború sújtotta térségben kibontakozó fokozott feszültségekről.
„Csak annyit tudok hozzátenni, hogy ami a Donbasszban történik, az népirtás” – mondta.
A kijelentés akkor hangzott el, amikor újságírók arról kérdezték, hogy az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luganszki népköztársaságok elismerésének szorgalmazását a közvélemény és az oroszok szimpátiája vezérelte-e, és hogy egy ilyen lépés hogyan befolyásolhatja a béketervet, Putyin azt válaszolta, hogy a minszki megállapodások betartásával továbbra is megoldhatók a térség problémái.
„Mindent meg kell tennünk a Donbassz körüli probléma megoldása érdekében, de elsősorban a minszki megállapodások végrehajtásának lehetősége alapján” – magyarázta, hozzátéve, hogy reméli, Berlin és Párizs képes lesz arra ösztönözni Kijevet, hogy teljesítse a megállapodásban foglaltakat.
Scholz ugyanakkor aggodalmát fejezte ki Donyeck és Luganszk elismerésének lehetőségével kapcsolatban, azt állítva, hogy egy ilyen lépés sértené a minszki megállapodásokat és „politikai katasztrófához” vezetne.
Putyin megjegyzései nem sokkal azután hangzottak el, hogy országa parlamentjének törvényhozói elsöprő többséggel megszavazták azt az eredetileg a Kommunista Párt által előterjesztett határozatot, amely felszólította Putyint, hogy ismerje el a két népköztársaság függetlenségét. A képviselők szerint a lépés megteremtené a garanciák biztosításának kereteit és a lakosság védelmét a külső fenyegetésekkel szemben, ahol az orosz nemzetiségűek élnek.
Donyeck és Luganszk 2014-ben, a Majdan eseményeit követően, amikor az ukrán kormányt nyugati támogatással erőszakos utcai tüntetések eredményeként megbuktatták, kikiáltották függetlenségüket. Ezt azonban jelenleg sem Oroszország, sem Ukrajna nem ismeri el.
Kijev azt állítja, hogy a Donbassz szakadár köztársaságai orosz támogatást kapnak, amit a Kreml tagad. Ukrajna azért is bírálja Moszkvát, mert az több mint félmillió útlevelet adott ki az ott élő orosz nemzetiségű állampolgároknak.
Putyin korábban, tavaly decemberben az oroszországi Civil Társadalmi és Emberi Jogi Tanács ülésén beszélt arról, hogy ami a két régióban folyik, az „nagyon emlékeztet” az etnikai tisztogatásra. Putyin szerint a „ruszofóbia” az első lépés a népirtáshoz vezető úton.
Az ENSZ becslései szerint a konfliktusban több mint 13 ezer ember, köztük gyermekek és idős civilek haltak meg.