2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
16.3 C
Moszkva
Array

Putyin a világpolitika “korrekcióját” szorgalmazza

Az orosz államfő a világpolitika “korrekcióját” tartja szükségesnek az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges dzsihadista szervezet előretörése miatt. Vlagyimir Putyin a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikai Köztársaságot magában foglaló BRICS-országcsoport biztonságpolitikával foglalkozó magas rangú állami tisztviselőit fogadta Moszkvában.

Az orosz elnök azzal érvelt a világpolitika kiigazítása mellett, hogy szerinte azokban a közel-keleti és észak-afrikai országokban, amelyekben a magát Iszlám Államnak nevező terrorista szervezet teret nyert, “semmiféle terrorizmus nem létezett addig, amíg azokban teljesen megengedhetetlen külső beavatkozásra nem került sor, ráadásul az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulása nélkül”.

Putyin az orosz sajtó előtt nem fejtette ki részletesen, mire és mely országokra gondolt, amikor külső beavatkozásról beszélt. A moszkvai eseménnyel egy időben Tádzsikisztán fővárosában, Dusanbéban a Független Államok Közössége tagállamainak titkosszolgálati vezetői tanácskoztak az Iszlám Állam jelentette fenyegetésről. Megvitatták a terrorizmussal, illetve a szélsőséges mozgalmakkal, ideológiákkal szembeni közös fellépést is – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat.

A Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap ezzel kapcsolatban Vjacseszlav Nyekraszov, az Afganisztáni Veteránok Oroszországi Szövetsége képviselőjének a véleményét ismertette. A szakértő úgy vélte, hogy az iszlamista fegyveres csoportok valós veszélyt jelentenek a FÁK-tagállamokra. Közülük is Türkmenisztán gyakorlatilag védtelen a tálibok, az Iszlám Állam és más szélsőséges fegyveres csoportok betörésével szemben. Nyekraszov utalt arra, hogy az elmúlt télen ezek a szélsőséges csoportok megerősítették állásaikat Afganisztán északi területén, a Tádzsikisztánnal, Üzbegisztánnal és Türkmenisztánnal határos régióban.

A tádzsikisztáni titkosszolgálat szóvivője május közepén arról beszélt, hogy az Afganisztánban előrenyomuló tálibok elfoglalták a Tádzsikisztánnal határos Badahsan tartomány területének majdnem 80 százalékát. Mint mondta, tudomásuk szerint a szélsőséges fegyvereseknek egyelőre nem áll szándékukban, hogy átlépjék Tádzsikisztán határát, ennek ellenére hadseregük a legsérülékenyebb szakaszokon második védelmi vonalat is létrehozott.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...