2023, szeptember 28.
21.2 C
Budapest
15.1 C
Moszkva

Putyin: a Nyugat szándékosan provokálta a konfliktust, hogy lassítsa Oroszország fejlődését

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a Nyugat szándékosan idézte elő az ukrajnai konfliktust, hogy lassítsa Oroszország fejlődését.

Az államfő a szarovi Orosz Szövetségi Nukleáris Központ fiatal tudósaival beszélgetve emlékeztetett a szakemberekkel 2014-ben folytatott korábbi beszélgetésére.

“Akkor ellenfeleink csak az első lépéseket tették meg, hogy megpróbálják korlátozni technológiai szuverenitásunkat, akadályozni fejlődésünket; akkor azt mondták, hogy energikus lépésekre van szükség technológiai szuverenitásunk biztosításához” – jegyezte meg Putyin.

“Azt kell mondanom, hogy a jóslataink beigazolódtak, és minden úgy történt, ahogy megmondtuk, ők provokálták ki ezt az ukrajnai konfliktust is, és kihasználták” – mondta az elnök.

“Úgy vélem, mindezt szándékosan tették, hogy további feltételeket teremtsenek gazdasági növekedésünk korlátozására és Oroszország fejlődésének lassítására” – mondta az államfő.

“Már akkor (2014-ben) elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mit kellene tenni szuverenitásunk biztosítása érdekében. Sok mindent megtettünk, de még mindig sok a tennivaló” – húzta alá Putyin.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Előretört az orosz hadsereg a dél-donyecki frontszakaszon

Kedvezőbb hadállásokat foglaltak el az orosz erők az ukrajnai front dél-donyecki szakaszán, miközben a Zaporozsje megyei Prijutne településnél két ukrán támadást visszavertek - közölte...

NYT: az akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Ukrajna számára

Ukrajna akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Kijev számára, mivel a harctéren a haladás hiánya a nyugati támogatás csökkenéséhez vezethet - jelentette csütörtökön a New...

Izvesztyija: Oroszország felmenti a jövedelemadó fizetése alól a hadműveletben résztvevő önkénteseket

Az orosz parlament alsóháza a jövő hónapban olyan törvényt fogadhat el, amely mentesítené az Ukrajnában harcoló önkénteseket a jövedelemadó alól - jelentette az Izvesztyija...
spot_img

Videó