Dmitrij Medvegyev szerint gyorsabbnak kell lennie a vízumtémában Oroszország és az EU egymás irányába való mozgásának. „Ennek a témának a vitáját folytatnunk kell” – hangoztatta az orosz államfő. Medvegyev szerint Oroszországon belül gyakorlatilag minden készen áll a döntéshez. „Kiemelten fontos ez polgáraink számára Oroszországban is, és az Európai Unió térségében is. Ha ez a döntés megtörténik, ez minőségileg változtatja meg életünket, és valóban stratégiai partnerekké tesz bennünket”.
Angela Merkel hangsúlyozta, hogy óvatos irányvonalat követ az Oroszország és az EU közötti vízumkérdésben „Ez nemcsak Oroszországot érinti, hanem Ukrajnát, más FÁK-államokat is – hangoztatta a kancellár. Szerinte a kérdést nem lehet sokáig halogatni. Ugyanakkor rámutatott. „ Nem beszélhetek az egész Európai Unió nevében, szükség van az EU valamennyi országának egyetértésére”.
a szerző politológus