Oroszország részleges mozgósítása befejeződött, 300 ezer tartalékost a tervek szerint besoroztak – közölte Szergej Sojgu védelmi miniszter pénteken Vlagyimir Putyin elnökkel tartott találkozóján. A mozgósítást szeptemberben jelentették be.
A mai napon befejeződött a mozgósítás – közölte Sojgu Putyinnal. „Az állampolgárok értesítése lezárult.” Elmondta, hogy a kitűzött 300 ezer fős célt elérték.
Közölte, hogy 13 ezren jelentkeztek mozgósítás nélkül, önként csatlakoztak a csapatokhoz.
Sojgu megjegyezte, hogy az Oroszországi Föderáció fegyveres erőihez több mint 1300 különböző szintű végrehajtó hatalmi szerv képviselőjét, valamint több mint 27 000 vállalkozót soroztak be.
A védelmi miniszter szerint 82 000 mozgósított katonát küldtek a konfliktusövezetbe. További 218 000 behívott készül a harci szolgálatra a kiképzőközpontokban és a gyakorlótereken.
A mozgósítás keretében behívott tartalékosok átlagéletkora 35 év – árulta el.
Sojgu elismerte a sorkatonák felszerelésével kapcsolatos problémákat is, ugyanakkor kifejtette, hogy ezek csak a kezdeti szakaszban jelentkeztek, és már megoldották őket. Putyin viszont megjegyezte, hogy a nehézségek elkerülhetetlenek voltak, mivel a mozgósításra már régóta nem került sor.
Oroszországban szeptember 21-én jelentették be a részleges mozgósítást. Az elnöki rendelet nyilvánosságra hozott részében nem közöltek adatokat arról, hogy hány embert terveztek behívni. Sojgu azt mondta, hogy 300 000 főt fognak besorozni. A részleges mozgósítás hivatalosan akkor ér véget, amikor Putyin aláírja az erre vonatkozó rendeletet.