2022, október 3.
12.2 C
Budapest
15.6 C
Moszkva

Oroszország Gagarin-díjat hoz létre

Oroszország kormányfője Jurij Gagarin első űrrepülésének 50. évfordulójának előestéjén bejelentette, hogy a világűrben járt első asztronautáról elnevezett díjat hoznak létre. Ezt Vlagyimir Putyin miniszterelnök jelentette be, amikor részt vett az orosz űripar fejlesztéséről szóló ülésen. Tíz díj kerül majd kiosztásra, melyeket olyan szakemberek kapnak, akik kiemelkedő teljesítményükkel járultak hozzá az orosz űrkutatás fejlesztéséhez. A díjak mellé egy millió rubelnyi pénzjutalom is jár. Az első ünnepélyes díjátadást még idén megtartják – mondta Putyin.

Az idei év Oroszországban Gagarinról szól. A világ első űrhajósa 50 évvel ezelőtt 1961. április 12-én indult a világűrbe a Vosztok-1 űrhajóval a kazahsztáni Bajkonurból. Gagarin később már nem hajtott végre több űrrepülést. 1968-ban halt meg egy repülőgép-balesetben. 1960-ban választották ki és került be a Szovjet űrprogramba. 20 társával együtt igen kemény kiképzésen ment keresztül. Gagarint és társát, German Tyitovot kitűnő teljesítményük és kis termetük alapján választották ki az űrutazásra. (Gagarin 157 cm magas volt.)

 

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

A rubel lesz a hivatalos pénznem az egykori ukrán régiókban

Az orosz rubel lesz a hivatalos pénznem a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokban (ahol már eddig is azt használták), valamint a Herszon és Zaporozsjei régiókban,...

Bloomberg: az USA nyomást gyakorol az EU-ra, hogy “tegyen többet” Ukrajnáért

Az Egyesült Államok sürgeti az uniós államokat, hogy ők is biztosítsák azt az 1,5 milliárd dollárt, amelyet az USA szán havonta Ukrajnának - jelentette...

Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy új régió Oroszországba olvadását

Jóváhagyta az orosz alkotmánybíróság a négy egykori ukrajnai régió, Donyecki és Luganszki Népköztársaság, Herszon és Zaporizzsja terület Oroszországhoz csatolásáról szóló dokumentumcsomagot. A vonatkozó határozatokat a...