Az orosz kormány péntektől felfüggeszti a külföldre irányuló menetrend szerinti és charter légi közlekedést, a külföldön rekedt orosz állampolgárokat hazaszállító repülőgépek kivételével.
Oroszországban csütörtökre egy nap alatt 182-vel, 840-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Közülük 546-an az orosz fővárosban tartózkodnak. A szövetségi műveleti törzs először jelentett be halálos áldozatot: a hivatalos közlés szerint két idős ember hunyt el Moszkvában. A gyógyultak száma 38.
Nyikolaj Malisev, Moszkva főinfektológusa a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a járvány „robbanásszerűen, nukleáris reakció mintájára” kezdjen el terjedni. Az orvos elmondta, hogy a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzött személyeket nem fogják kórházba szállítani, ha testhőmérsékletük nem éri el a 38,5 fokot, ha a légzésük szabad, és annak frekvenciája nem éri el a 30-at, és ha a vér oxigéntelítettsége meghaladja a 93 százalékot.
Moszkvában csütörtökön életbe lépett az a polgármesteri rendelet, amelynek a főváros mintegy 1,9 millió, 65 évnél idősebb és krónikus beteg lakosának kell április 14-ig otthoni karanténba vonulnia. Esetükben, csakúgy mint a diákok számára, megszűnt az ingyenes tömegközlekedés lehetősége.

A járvány terjedésének lassítása érdekében Vlagyimir Putyin elnök jövő hétre az egész országra kiterjedő, csak a létfontosságú ágazatokat és szolgáltatásokat nem érintő, fizetett kényszerszabadságot rendelt el.
Az eddig bevezetett biztonsági intézkedéseken felül Moszkvában szombattól április 5-ig az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak kivételével az összes üzlet bezár.
A közparkok nem látogathatók, a közétkeztetési intézményekből pedig csak ételszállítást lehet majd rendelni. Az egyházi intézmények látogatása nem javallott.