2023, február 2.
4.7 C
Budapest
-0.7 C
Moszkva

Oroszország 3-4 éven belül önellátóvá válhat a tejtermelésben

Oroszország a következő három-négy évben önellátóvá válhat a tejtermelés tekintetében – mondta Artyom Belov, a Tejtermelők Országos Szövetségének (Szojuzmoloko) főigazgatója a TASZSZ hírügynökségnek.

“Úgy gondolom, hogy ha három-négy évet előre tekintünk, akkor valóban képesek leszünk elérni az élelmiszer-biztonsági doktrínában jelenleg előírt önellátási mutatókat” – jelentette ki Belov.

Az orosz tejipar az elmúlt hét évben stabil és fenntartható, 3%-os szintű növekedést mutatott a termelésben – jegyezte meg Belov.

“Ne tévesszen meg senkit ez a szám. A három százalék valóban jó eredmény egy nagyon összetett, beruházásigényes és meglehetősen merev ágazatban. Valószínűleg, ha megnézzük fő versenytársaink országainak dinamikáját, nagyon kevesen büszkélkedhetnek ilyen növekedési rátával, különösen ilyen hosszú idő alatt” – hangsúlyozta.

Oroszországnak sikerült 30%-kal csökkentenie az importot ez idő alatt, miközben az exportot is növelte, amely 2022 év végére elérte az 500 millió dollárt – mondta Belov.

A 2022-es év minden kihívása ellenére is lehetővé tette, hogy az iparág pozitív dinamikát mutasson. A termelés növekedése 3% körüli volt, az import mintegy 10%-kal csökkent, az export pedig felpörgött – tette hozzá.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Két amerikai rakéta-sorozatvetőt semmisítettek meg az orosz erők

Donyec környéki, valamint a donyecki régióban és Zaporozsje irányában folytatott orosz támadóműveletekről, valamint két amerikai gyártmányú sorozatvető Kramatorszk környékén történt megsemmisítésről számolt be egyebek...

Orosz tankvadász robotok érkeztek a Donbasszba (videó)

Négy Marker robot érkezett a Donbasszba, szigorúan a menetrend szerint - írta Telegram-csatornáján Dmitrij Rogozin, a Cár Farkasok különleges katonai tanácsadó csoport vezetője. "Megkezdjük a...

Erdogan: kockázatos a tankszállítás, ami nem segíti az ukrán konfliktus lezárását

A NATO egyes országainak döntése, hogy harckocsikat küldenek Ukrajnába, nagy kockázatú lépés, amely valószínűleg nem fog segíteni a konfliktus lezárásában - mondta Recept Tayyip...