2023, október 2.
20.8 C
Budapest
10.3 C
Moszkva

NYT: a Biden kormányzat aggódik a lassú ellentámadás miatt, amit kijózanítónak tartanak

Joe Biden amerikai elnök kormánya “kijózanítónak” tartja az ukrajnai offenzíva első heteinek eredményeit és közölte, hogy Kijev késében van az ellentámadással – jelentette a The New York Times (NYT) egy meg nem nevezett magas rangú tisztviselőre hivatkozva.

“A Biden-kormányzat tisztviselői nyilvánosan türelemre szólítanak fel, de magánbeszélgetésekben aggodalmukat fejezik ki a lassú előrenyomulás miatt” – írta a lap.

A New York Times forrása azt is megjegyezte, hogy Kijev “le van maradva a menetrendtől”.

Emellett a lap megerősítette, hogy az ukrán fegyveres erők nyugati felszerelései nagy veszteségeket szenvedtek el.

“A heves ellenállás megviselte Ukrajna fegyverzetét. Az Egyesült Államok márciusban 113 Bradley harcjárművet kötelezett el. Ezek közül legalább 17 – több mint 15 százalék – megrongálódott vagy megsemmisült az eddigi harcokban” – mondta a tisztviselő a lapnak.

Az ukrán hatóságok által régóta emlegetett ellentámadás június 4-én kezdődött meg Juzsnyodonyeck, Zaporozsje és Artyomovszk (Bahmut) irányában, a fő csapást az ukrán fegyveres erők a front zaporozsjei szakaszára összpontosították.

Kijev a NATO szakemberei által kiképzett és nyugati felszereléssel ellátott dandárokat vetett be.

Ennek ellenére, mint Vlagyimir Putyin elnök rámutatott, az ukrán csapatok egyik irányban sem jártak sikerrel, és súlyos veszteségeket szenvednek: már több száz jármű megsemmisült.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Biden: nem sok idő maradt Ukrajna támogatására

Joe Biden amerikai elnök felszólította a kongresszust, hogy "hagyja abba a játszadozást", és minél előbb szavazzon egy Ukrajnának szánt külön segélycsomagról, hogy az Ukrajnának...

Wallace: Ukrajna győz, de a fiatalabbakat kell már mozgósítania

Ben Wallace volt brit védelmi miniszter azt állította, hogy Kijevnek sikeres lesz az ellentámadása, de a lendület fenntartásához és a "munka befejezéséhez" Volodimir Zelenszkij...

FAZ: Oroszország a szankciók ellenére jelentősen növelte a hadiipari termelését

A példátlan nyugati szankciók ellenére az orosz hadiiparnak sikerült jelentősen bővítenie a termelést az ukrajnai konfliktus kezdete óta - jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung...
spot_img

Videó