2023, február 1.
4.2 C
Budapest
0 C
Moszkva

Nincs megállapodás – még nem kaphat német tankokat Ukrajna

A kulcsfontosságú NATO-országok pénteken nem jutottak megállapodásra a Leopard 2 harckocsik Ukrajnának történő szállításáról – közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter. A kérdést a Kijevnek nyugati katonai támogatónak találkozóján vitatták meg az amerikai Ramstein légitámaszponton, Németországban.

A német gyártmányú harckocsik Kijevbe küldéséről “nem volt egyhangú vélemény” – mondta Pistorius újságíróknak, hozzátéve, hogy “minden pro és kontra érvet gondosan mérlegelni kell”. Egyelőre nem világos, hogy a közeljövőben születik-e ilyen döntés – jelentette ki.

Az a benyomás, hogy Németország “útjában áll” egy “szilárd koalíciónak”, amely hajlandó tankokat küldeni Ukrajnába, “téves” – jegyezte meg Pistorius. A miniszter szerint sok NATO-tag osztja Berlin véleményét, miszerint “jó okok szólnak a szállítás mellett és jó okok szólnak ellene is”.

Németország azonban felkészül egy esetleges gyors tankszállításra arra az esetre, ha ilyen döntés születne – jelentette ki Pistorius. Bejelentette, hogy országos harckocsi-ellenőrzést rendelt el, hogy felmérje a német fegyveres erőknél – a Bundeswehrnél – és az ipari raktárakban egyaránt raktáron lévő nehézgépjárművek számát.

Pistorius szerint a védelmi minisztériumtól most azt is várják, hogy ellenőrizze, a tárolt felszerelések kompatibilisek-e a más nemzetek által használt, német gyártmányú harckocsikkal. Ez felkészülés egy olyan napra, “amely eljöhet” – magyarázta a miniszter.

Pistorius kitért arra a kérdésre, hogy Berlin adna-e reexport engedélyt Lengyelországnak és más országoknak, amelyek német gyártmányú harckocsikat szeretnének Ukrajnába küldeni. Ezt a döntést Olaf Scholz kancellárnak kell meghoznia – mondta.

Németország régóta vonakodik attól, hogy nehezebb fegyvereket szállítson Kijevnek, arra hivatkozva, hogy szeretné elkerülni, hogy közvetlen részese legyen a Moszkva és Kijev között zajló konfliktusnak. Berlin azt is hangsúlyozta, hogy nem fog egyoldalúan ilyen döntéseket hozni, hozzátéve, hogy fontos az egyeztetés más NATO-tagállamokkal, köztük az Egyesült Államokkal vagy Franciaországgal.

Legutóbb Berlin tagadta, hogy hivatalos reexportkérelmeket kapott volna olyan más nemzetektől, amelyeknek Leopard 2 harckocsik vannak a készletében. Ezek elküldése Ukrajnába Berlin engedélye nélkül “illegális” lenne – figyelmeztetett a német kormány.

Korábban Lengyelország bejelentette, hogy Leopard 2 harckocsikat kíván küldeni Kijevbe. Finnország és Hollandia szintén fontolgatta ezt a lehetőséget. A tankokat Ukrajna már többször kérte.

Moszkva hangsúlyozta, hogy nem aggódik egy esetleges szállítás miatt, hozzátéve, hogy a nyugati harckocsik aligha változtatnának a harctéri helyzeten. “Azok a tankok eléghetnek és elégnek, mint a többi [fegyver]” – mondta a hét elején Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Az orosz katonai szóvivő is megerősítette Blahodatne település felszabadítását a Donbasszban

Egy Donyecktől mintegy hatvan kilométerre délkeletre fekvő település elfoglalásáról tett bejelentést kedden az orosz katonai szóvivő. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a...

Nem lenne praktikus – Nagy-Britannia nem szállít harci repülőgépeket Ukrajnának

Nagy-Britannia nem szállít korszerű harci repülőgépeket Ukrajnának, mert ez nem lenne "praktikus" a kiképzési idő hosszúsága miatt - közölte kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök...

Kreml: Porosenko, Merkel és Hollande félrevezetésnek szánta a minszki megállapodásokat

A volt ukrán, német és francia vezető megerősítette, hogy Kijevnek az erőszakos megoldásra való felkészítését fedezendő írta alá a minszki megállapodásokat, ezért az orosz...