Kudarcba fulladt és jelentős veszteségekkel járt az ukrán fegyveres erők kísérlete, hogy a hétvégén légi és tengeri úton elfoglalják a hírhedt Kígyó-szigetet – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium, megjegyezve, hogy amerikai és brit tanácsadók is részt vettek a művelet tervezésében.
„Az elmúlt két napban a kijevi rezsim több kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy légi és tengeri úton partra szálljon a Kígyó-szigeten, amely fontos a Fekete-tenger északnyugati része feletti ellenőrzés biztosítása szempontjából” – mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy, orosz katonai szóvivő.
A támadást személyesen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelte el szombaton, a sziget elfoglalásának terveit pedig a kijevi vezérkar készítette el „amerikai és brit tanácsadók közvetlen részvételével” – tette hozzá Konasenkov.
A szigeten állomásozó orosz erők meghiúsították az ukrán támadást, és Konasenkov szerint „nagy veszteségeket” okoztak az ellenségnek. Elmondása szerint Ukrajna négy repülőgépet – három Szu-24-es támadó repülőgépet és egy Szu-27-es vadászgépet -, valamint négy helikoptert, köztük egy Mi-24-est és három csapatokat is szállító Mi-8-ast veszített. (erről videót is közöltünk a Telegram csatornánkon)
A kétnapos harcok során 29 ukrán drónt lőttek le, köztük összesen nyolc Bayraktar TB-2 támadó drónt. A török gyártmányú drónok közül négyet csak a hétfői nap folyamán lőttek le – jegyezte meg Konasenkov.
Az ukrán veszteségek között volt három „Centaur” osztályú rohamcsónak is, más néven Project 58181, amelyek május 8-án egy éjszakai partraszállási kísérlet során süllyedtek el – mondta Konasenkov. Több mint 50 ukrán katona vesztette életét a „meggondolatlan” támadási kísérletben, 24 holttestet hagyva a parton – mondta az orosz katonai szóvivő.
Vasárnap az ukrán hadsereg közölte, hogy Bayraktar drónok megsemmisítettek egy Tor légvédelmi rendszert a szigeten, valamint három orosz hajót – egy „Serna” és két „Raptor” osztályú hajót. Ukrajna megosztott egy videót is, amelyen állítólag két Szu-27-es repülőgépe bombázza a szigetet.
Az Ukrajna déli partjaitól mintegy 48 kilométerre fekvő Kígyó-szigetet az orosz haditengerészet a katonai műveletek első hetében foglalta el. Az ukrán kormány és a média kezdetben azt állította, hogy a 13 bátor szigetvédő mind meghalt, miután azt mondták a megadásukat követelő orosz hajónak, hogy „menj a fas*ba”.
Posztumusz ukrán hősökként tüntették ki őket, ami után pár nappal később élve előkerültek, amikor az orosz haditengerészet nyilvánosságra hozta, hogy a szigeten állomásozó összesen 82 határőr harc nélkül megadta magát.
Oroszország február végén támadta meg a szomszédos államot, miután Ukrajna nem hajtotta végre az először 2014-ben aláírt minszki megállapodások feltételeit, és Moszkva végül elismerte a donyecki és luganszki Donbassz köztársaságok függetlenségét. A német és francia közvetítéssel létrejött jegyzőkönyvek célja az volt, hogy a szakadár régiók különleges státuszt kapjanak az ukrán államon belül.
A Kreml azóta követeli, hogy Ukrajna hivatalosan is nyilvánítsa magát semleges országnak, amely soha nem csatlakozik az Egyesült Államok vezette NATO-hoz. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz offenzíva teljesen indokolatlan volt, és cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a két köztársaság erőszakos visszafoglalását tervezi.