2022, augusztus 13.
19.9 C
Budapest
14.6 C
Moszkva
Array

Moszkvában bemutatták a Vlagyimir Viszockijról készült filmet

MoziA premieren sem árulták el a rég várt Viszockij-film alkotói, ki alakítja az orosz színész-költő és énekes szerepét. Az orosz sajtó napok óta találgatta, ki alakítja a filmben a tragikus sorsú legendát, Viszockijt. A cím – Köszönjük, hogy él – is arra utal, hogy Vologya velünk maradt – mondta egy barátja abban a televízióműsorban, amelynek során elhangzottak az orosz idol leghíresebb dalai. A főhőst egy a Viszockijra kísértetiesen hasonlító színész alakítja, még testalkata és orgánuma is megegyezik az övével. “Nem akartuk, hogy a főszereplő neve elvonja a figyelmet a jellemábrázolástól” – közölte Konsztantyin Ernszt, az Egyes Csatorna vezérigazgatója, a film producere. A titokzatosság még több érdeklődőt vonz majd a filmre, amelynek bemutatóján összesereglett a moszkvai és orosz kulturális és üzleti élet színe-java. Előttük azonban levetítették Vlagyimir Putyinnak, aki maga is nagy Viszockij-rajongó. A forgatókönyv szerint – amelyet Nyikita Viszockij, a színész-énekes fia írt – a cselekmények jórészt Üzbegisztánban játszódnak. 1979 júliusában, ismertsége csúcsán lépett fel  Viszockij az akkori szovjet köztársaságban. Az üzbegisztáni Buharában, tartott tiltott koncertjén kábítószer-túladagolás miatt a kinikai halál állapotába került. Egy évvel később pedig örökre elment. A fiatal rendező Pjotr Buszlov egyfajta hollywoodi drámát vitt a filmvászonra, amelyben nem az a legfontosabb, hogy a hírességek kábítószert használtak már akkor is, hanem az érzelmek. A Viszockij-rajongó idősebb generáción kívül, a húszas éveikben járó fiatalok is dícsérték. Szerintük az egyik legjobb orosz film készült el, amely egy olyan ember drámáját mutatja be, aki az adott körülmények között azért harcolt, hogy leküzdje az életet és ezzel annyi fájdalmat okozott szeretteinek. Ez a rendszer, az egyéniség drámája, aki szabadon szeretne élni, alkotni, de ezt nagyon nehéz megvalósítani – beszélt a filmről Anna Kacskajeva filmkritikus a Szabadság Rádió orosz nyelvű adásában.
A fiatal nézőknek azért is különleges a Viszockij-film, mert egy másik Moszkvát látnak. Azt a Moszkvát, ahol nem voltak dugók, de voltak “szekszotok” (besúgók), ahol tiltott koncerteket tartottak, ahonnan nem lehetett Párizsba utazni.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...