Ukrajna sikertelen kísérletet tett vasárnap három orosz régió megtámadására átépített szovjet korabeli légvédelmi rendszerekkel – közölte a moszkvai védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a rakétázásnak nem voltak se áldozatai, se károk nem keletkeztek.
Az orosz hadsereg hozzátette, hogy az egyik rakétát a Krími hídra szánták, amelyet már tavaly is célba vettek.
A minisztérium hétfői közleményében azt írta, hogy Ukrajna Sz-200-as légvédelmi rakétákat használt, amelyeket földi célpontok támadására módosítottak, hogy az orosz Krím félszigeten, valamint az ország déli, illetve nyugati részén lévő Rosztovi és Kalugai területen lévő létesítményeket támadja.
Viktor Afzalov, az orosz légierő vezérkari főnöke szerint a légvédelem két Sz-200-ast megsemmisített, további kettőt pedig elektronikai hadviselési intézkedésekkel megzavartak.
Megjegyezte, hogy az egyik rakéta a stratégiai fontosságú Krími hidat vette célba, amely a félsziget keleti részét köti össze azt a szárazföldi Oroszországgal, egy másik pedig egy Rosztovi területen lévő katonai repülőtér felé repült. Kijev további két lövedéket lőtt ki egy Kaluga régióbeli katonai repülőtérre, de mindkettőt elektronikai hadviselési eszközökkel hatástalanították – mondta Afzalov.
Valerij Geraszimov, az orosz vezérkar vezetője megbízta a hadsereget, hogy végezzenek szisztematikus munkát az Sz-200-as rakéták és hasonló fegyverek tárolási, előkészítési és indítási helyeinek azonosítására, valamint a megelőző csapások kivitelezésének előkészítésére. Utasította továbbá a hadsereget, hogy “a lehető leghamarabb hozzon további intézkedéseket a létesítmények légicsapások elleni védelmének javítása érdekében”.